Google Wave: a kommunikáció új formája

Szerző: Sallai Dani

29 máj 2009

Google Wave

A Google a napokban tartotta I/O nevű fejlesztői konferenciáját, melynek második napján egy nem várt, de igen meglepő terméket mutatott be. Bár kétségtelenül az, a “termék”-et valahogy mégsem érzem megfelelő szónak, nem igazán fejezi ki a dolog potenciális hatását arra, ahogyan a jövőben kommunikálhatunk egymással, de ebbe most ne menjünk bele. Az 1 óra 20 perces videó végignézése után igazából kicsit nehéz egy mondattal leírni az egészet, de talán az előadás legelején elhangzott egyik gondolat lehet a kulcs a megértéshez: míg az email alapegysége a levél, melyet egyik ember küld a másiknak (vagy több másiknak), a Wave alapegysége a beszélgetés (conversation), ami a szerveren tárolódik (ez nagyon fontos szempont, olvass tovább és kiderül miért).

Az előadás során többféle tipikus felhasználási módot is bemutattak, ezek egyik legegyszerűbbike, mikor két ember beszélget: az elején teljesen email szerű az üzenetváltás, oda-vissza mehetnek az üzenetek akárcsak az email esetében, ha pedig mindkét beszélgető felhasználó online állapotban van, ez kiegészülhet chat -tel is, amelynek tartalma szintén ebben a témában fog eltárolódni, hogy később együtt lehessen visszaolvasni. Ez eddig elég Gmail szerű, erre eddig is volt lehetőség a Google email szolgáltatásában. Ezek után azonban, ha újabb embert szeretnénk hozzáadni a beszélgetéshez, email esetében elég nehézkes ennek a harmadik embernek visszaolvasgatnia minden korábbi üzenetet – ha egyáltalán mindegyiket csatolták a beszélgetésben résztvevők. A Wave esetében azonban, mivel nem az üzeneteket továbbítják az újonnan belépett felhasználónak, hanem csak meghívják ebbe a beszélgetésbe, minden korábbi üzenet pontosan ugyanúgy láthatóvá válik a számára, mint ahogyan azt a korábban csatlakozottak látják. Sőt, az elejétől kezdve le is játszhatja magának a beszélgetést, így nem kell a timestamp -eket bogarászva silabizálni, hogy melyik üzenet mikor, milyen időeltéréssel lett elküldve. (Ezt a feature -t hangos ováció fogadta az előadóteremben, elég látványos volt a felvezetés.) A résztvevők ezen kívül képeket, videókat, egyéb fájlokat is csatolhatnak a beszélgetéshez és bármikor újabb embereket hívhatnak meg a folyamba, így tehát egy fórumra hasonlít az egész témafolyam.

A további felhasználási lehetőségeket demosntrálva több lehetséges forgatókönyvet is bemutattak az előadáson, amiket részleteiben most nem ismertetnék. Az alkalmazás fontos jellemzője, hogy minden a böngészőben történik, tehát a Google Gears -en kívül (offline mód használatához) semmilyen egyéb programot nem kell letölteni. Az egész rendszer egyelőre tesztelés alatt áll, év végén válik bárki által használhatóvá, a fejlesztők saját bevallása szerint azért számoltak be a fejlesztésről a megjelenés előtt ilyen sokkal, hogy legyen idejük minél jobban elmagyarázniuk az embereknek az elgondolás lényegét.

A Waves minden bizonnyal meg fogja határozni a következő hetek, hónapok közbeszédét technológiai berkekben és mivel várhatóan nagy hatása lesz az interneten kommunikálók zömére és mert minden szempontból érdekes, ha további fejlemények látnak napvilágot, azokról itt is beszámolunk. Szerinted mennyire érdekes a Google új ötlete?

Update #1: A tech szektorban  valóban nagy a dolog visszhangja és a pedagógiai témájú orgánumokban is hosszasan foglalkoznak vele. Ezek egyik legérdekesebbike Dan Stucke cikke, aki a VLE -k (Virtuális Tanulási Környezet) egy új generációját vázolja fel a Wave -re alapozva. Valóban, ha belegondolunk hasonlóan épülhet fel, fejlődhetnek a témák (Wave-ek, hullámok) a Wave -ben, mint egy Wiki esetében. Wiki-ket eddig is használtak akár nagy földrajzi távolságban lévő osztályok, tanulócsoportok munkáinak összehangolására, közös alakítására. Szerintem mivel a Google -t egyébként is az egyszerű felhasználói felületeiről, könnyű kezelhetőségéről ismerjük, esély van arra, hogy a Wave segítségével méginkább egyszerű legyen a tanulócsoportok közös munkájának megszervezése az online térben.


| Sallai Dani további bejegyzései

Kapcsolódó bejegyzések



6 Responses to Google Wave: a kommunikáció új formája

Avatar

Lencse Máté

május 30th, 2009 at 14:07

És ez mondjuk milyen új dimenziókat nyithat az e-learning terén? Persze még nem használhattad te se a Wave-et, de elképzeléseid, ötleteid biztosan vannak már. Erről szívesen olvasnék egy bejegyzést…

Avatar

Dan

május 30th, 2009 at 21:13

Update -ként hozzáadtam egykét felhasználási módot, köszi a figyelmeztetést.

Avatar

Oktatásról a Google Wave -en | Ped2.hu

október 18th, 2009 at 23:54

[...] már volt szó a Google Wave -ről, pár napja pedig végre hozzá tudtam férni a tesztverzióhoz. Elég sok magyar van már a [...]

Avatar

Zsbee

november 7th, 2009 at 12:50

Gyűjtök embereket Google wave-re, még van 14 meghívom! Ha kell valakinek akkor az írjon egy e-mailt és már küldöm is!

contact@relitweb.com

Avatar

malenkij

november 9th, 2009 at 23:26

üdv!
ha van még meghívód, én szívesen kipróbálnám a wave-et!
előre is köszi

Avatar

malenkij

november 10th, 2009 at 15:31

jó, hogy rendesen elolvastam a kommentet…

Hozzászólás

Rólunk

A ped2.hu két pécsi pedagógus hallgató blogja az oktatás elméletéről és gyakorlatáról, eszközökről, módszerekről, hírekről, kötetlen stílusban.

  • Projektpedagógia az egyetemen | Ped2.hu: [...] az engedélyt Kathyné M. Anitától (a III. Miskolci Taní-tani konferencián találkoztam ve [...]
  • Dan: Királyul néz ki a poszter is. [...]
  • Taní-tani | Ped2.hu: [...] és ezzel kapcsolatban mondtam el a civil egyesületek lehetséges kiemelt szerepét, amiről [...]
  • oryb: Az előadással kapcsolatban több gondolat is felvetődött bennem. 1. Tévedni emberi dolog, de s [...]
  • Lencse Máté: A konferenciakötettel kapcsolatos információk most frissültek! Esetleg, ha bárkinek vélemény [...]

Reklámok