46 fős osztályok

A közoktatási törvény módosítása mostantól lehetővé teszi, hogy a középiskolákban akár 46 gyerek tanuljon (lehet?) egy osztályban, ahogy erről az [origo] oktatási melléklete is beszámol. Ez úgy lehetséges, hogy oktatászervezési okokkal indokolva lehet kérni a maximális létszám (középiskolában: 35 fő) 30%os túllépését.

Mielőtt teljesen kiakadunk azt érdemes figyelembevenni, hogy ez csak lehetőség, tehát nem azt jelenti, hogy mostantól minden iskolában, minden osztályban 46-an fognak nyomorogni. (Visszaemlékezve gimnáziumi osztálytermeimre el sem tudom képzelni, hogy ennyien beférnének oda, maximum egymás ölében…) Viszont abból, hogy a törvényi lehetőség megvan rá sok minden következik, például a minisztérium elve, filozófiája. Persze ez is csak következtetés, de mivel legjobb tudomásom szerint a gyerekek száma nemhogy nem nő, hanem csökken, az egyre nagyobb létszámú osztályok lehetősége kevesebb osztályt, így kevesebb iskolát, így kevesebb pedagógust vizionál – és ez persze nem vonja magával a bentmaradók nagyobb megbecsülését sem társadalmilag, sem anyagilag… Szóval ez így nem jó! De amennyiben nem szeretjük az összeesküvés-elméleteket (tegyük fel, hogy amit az imént vázoltam az az), és nem látunk ebben semmi rosszat, akkor is meg kell kérdeznünk, hogy mi a jó benne, miben javítja a hazai közoktatás helyzetét mindez? Vagy egy újabb olyan döntést láthatunk, aminek értelme, haszna nincs, teljesen súlytalan, vagy ha mégis számít valamit, akkor inkább negatív hatásokat várhatunk tőle? Remek…

Általánosan elfogadott tény, hogy a kisebb létszám pedagógiailag sok mindenre alkalmasabb, így szakmailag mindenképpen egy rossz döntéssel állunk szemben. Ehhez azonban az [origo]-nak remek meglátásként hozzáteszi Hermann Zoltán, hogy a kisebb osztálylétszám csak egy lehetőség. Amivel ugye élni is kellene. Ahogy a belinkelt cikkben is olvasható: édesmindegy, hogy 20 vagy 40 (ott 25 fő szerepel, de szerintem így is megállja a helyét) gyereknek tartanak frontális oktatást, úgyhogy megint ott vagyunk, ahová általában ki szoktunk lyukadni, és ez a tanárképzés kérdése. Ugyanis, ha a tanárok felkészületlenek, nincsenek meg a kellő kompetenciáik, akkor tényleg mindegy, hogy mondjuk holnap azt olvassuk, hogy ezentúl 20 főben maximalizálták a létszámot – ami egy sokkal barátságosabb, kezelhetőbb mennyiség-, a mai magyar pedagógustársadalom valószínüleg nem tudna mit kezdeni a lehetőséggel, tanítaná tovább a 10 éve kidolgozott tanmeneteit a megszokott “módszerekkel”.

Szóval szerintem ez megint nem lényeges kérdés, csak annyiban, hogy negatív jövőképet sugall. Az [origo] cikkében is olvasható, hogy különböző országok, különböző módon állnak a kérdéshez, mégis sikeres lehet az oktatásuk. A következtetés tehát az, hogy nem ez a legfontosabb tényező, mert hiszen egy kéttanítós modell biztosan megbírkozna 46 fővel is, akár ekkora létszám mellett is megoldható lenne a differenciálás, a módszertani sokszínűség. Vagy ha kellő szerepet kapna az e-learning, ami komolyan pótolná azokat a hiányosságokat, amit a nagy létszám okoz, sőt plusszokat is adna. De amíg egyikről sincsen a szó, addig nem jó 46 gyereket becsődíteni egy osztályba (a “burnout” még hamarabb jelentkezne a tanároknál), de leginkább tökmindegy, mert kis túlzással sokan úgyse nézik kik és hányan ülnek az osztályukban, csak mondják és mondják és mondják…