Iskola a társadalmi térben és időben

Ezen a címen rendezett konferenciát a Pécsi Tudományegyetem “Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskolája. A plenáris elÅ‘adások után az alábbi szekciókban folytatódott a konferencia: Oktatástörténeti kutatások (1867-1948), Interdiszciplinaritás a neveléstudományban, Romológia az iskolai térben, FelsÅ‘oktatás a Bologna folyamat tükrében. Jómagam az utóbbit ültem végig és alább a benyomásaimról szeretnék beszámolni, néhány általános észrevétel után.

A plenáris elÅ‘adások színvonalasak voltak, különösen Dr. Ann Vidolovits-Moore-é. A szervezés remek volt, minden flottul ment, még a projektotok is működtek, pedig én üzemeltem be Å‘ket… Az egyetlen negatívuma a konferenciának az volt, hogy tíz perces elÅ‘adásokra volt idÅ‘. A megnyitáskor elmondták, hogy a lényeg majd a konferenciakötetben lesz, most csak a gondolatok fontosak. A mennyiség mégis a minÅ‘ség rovására ment, az elÅ‘adók (az általam látott szekcióban) gyakran rohantak, a vita során sokszor felmerült, hogy ezt meg azt még elmondták volna, illetve egyfolytában szabadkozniuk kellett, hogy az idÅ‘ hiánya miatt rohannak így. Ez két dolog miatt történt: elÅ‘ször is a tíz perc nagyon kevés, másodszor, sokan nem is tíz percre készültek. Bár nem volt kirívóan gyenge elÅ‘adás, mégis azt mondom, hogy az absztraktok alapján igenis lehetett volna válogatni, kevesebb elÅ‘adót regsiztrálni és legalább tizenöt perces elÅ‘adásoknak teret biztosítani. Persze a kötetben ott lesz a lényeg, de a konferencia akkor is azért konferencia, hogy ott elÅ‘adják a gondolataikat, mert ott megvédhetik, pluszban érvelhetnek, magyarázhatnak, amit mondjuk egy szövegben sokkal nehezebb. Persze ez csak az én véleményem, ráadásul más negatívumot nem tudok felhozni, úgyhogy jól sikerült a konferencia. A szendvicsek és a sütik is finomak voltak. Most pedig lássuk a felsÅ‘oktatási szekciót.

A szekció elnöke Prof. Dr. Barakonyi Károly volt, aki jól látta el a feladatát, még az idÅ‘re is oda tudott figyelni, ráadásul jól vezette a beszélgetéseket minden elÅ‘adás után. Majdnem mindenhez érdemben tudott hozzászólni (a diszkalkulia volt az egyetlen, amihez mint el is mondta, nem ért), irigyeltem, én csak kétszer beszéltem, bár ezzel is megleptem magam…

Az elÅ‘adók és az elÅ‘adások címei: Deutsch Krisztina: A lépcsÅ‘s képzés szintjei, céljai, feladatai a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán; Perjésiné Gazdag Éva: A szovjet egyetemi modell; Farkasné Gönczi Rita: Diszkalkulia alapismeretek – módszertani tapasztalat a felsÅ‘oktatásban; Bécs Péterné Tóth Edit: A szakképzés változásainak jelentÅ‘sége Zala megyében; Kecskés Miklósné: Néptáncpedagógus képzés a bolognai folyamatban; Szűcs Norbert: Hátránykompenzálás és pedagógusképzés. A deszegregációs intézkedéseket támogató Hallgatói Mentorprogram lehetséges hatása a tanárképzés megújítására; Gelencsérné Bakó Márta: Képességek fejlesztésének kérdése a Bologna folyamat során; Forrai Márta: Megkűzdési módok az iskolatípus váltás során; Zsák Judit: A készségfejlesztés lehetÅ‘ségei az egyetemen – a Bolognai folyamat tükrében; Darvai Tibor: A felsÅ‘oktatás problematikája a 2006-os országgyűlési választások pártjainak választási programjaiban; Marton Melinda: Alapdiplomával a munka világába?

Negatív példát nem is akarnék, de nem is tudnék kiemelni, viszont voltak előadások, amik felfelé lógtak ki sorból, pusztán az én érdeklődésem végett vagy minőségét tekintve.

Az első ilyen Bécs Péterné Tóth Edit előadása volt, méghozzá két szempontból is. Kezdjük az egyszerűbbel: a legjobb ppt volt, amihez valaha volt szerencsém. Nem elég, hogy jól strukturálta, logikusan követte a gondolatmenetét, ráadásul mindezt úgy tette, hogy jóformán egy animációs kisfilmet vetített nekünk, mozogtak a fogaskerekek, szülők, gyerekek, tanárok járkáltak, integettek s mindez nem koncepciótlanul történt, folyamatosan magyarázta, illusztrálta a gondolatmenetét. A második ok, amiért tetszett, mert bepillantást engedett az Uniós támogatási rendszerbe, mert az odáig szép és jó, hogy, ha jól emlékszem öt iskola, rengeteg pénzt kapott, de rengeteg a teljesítési feltétel és a határidő is, ami sokszor a közbeszerzésen és a bürokrácián csúszik, így az iskolák, tanárok erőltetett menetbe kényszerülnek: például olyan kevés hét maradt a továbbképzésekre, hogy mostantól minden héten, majd minden nap estig tanulniuk kell. Ahogy ott is megfogalmazódott, így öröm helyett csak sietség, idegesség jut osztályrészül a pedagógusoknak. De ez csak egy negatív példa, mert szó volt arról is, hogy a laptopokra megvan a pénz, de a maximalizált összeget az egyetlen árajánlat kétezer forinttal túllépte így új közbeszerzési eljárás, ami sokszorosába kerül, mintha laptoponként ráfizettek volna kétezret. És még lehetne sorolni, de most ne tegyük.

Nem sorrendben haladva a továbbiakban azt a két előadást emelem még ki, amihez a helyszínen is hozzászóltam.

A diszkalkulia témája, tanítása volt terítéken Farkasné Gönczi Rita előadásában. A nézőpont a gyógypedagógia volt, de a vita során a hangsúly átterelődött a közoktatásra. Az látszott az előadásból, hogy a szakemberek képzése jó kezekben van, jó úton halad, a beszélgetésben viszont felmerült, hogy bizony a szakemberekhez el kellene juttatni valahogy a gyerekeket, aminek a feltétele, hogy a pedagógus felismerje a problémát az osztályteremben. Ehhez viszont az kellene, hogy a gyógypedagógia nagyobb részt kapjon a tanárképzésben, persze itt aztán szóba került az időhiány, stb.. Jómagam lehetséges megoldásként a civilekkel való együttműködést javasoltam, mint egy lehetséges megoldást, ahogy erre előző szemeszterben láttam egy példaértékű kezdeményezést. Erről itt, a ped2-n is beszámoltunk. Persze végül abban maradtunk, milyen nehéz is a pedagógusszakma, mennyi feladata van a tanárnak, de hát senki sem állította az ellenkezőjét soha annak, aki erre a pályára készült.

Az utolsó olyan elÅ‘adás, amirÅ‘l részletesebben szeretnék beszélni, az Zsák Judité, aki a FEEK-rÅ‘l érkezett és az egyetemi készségfejlesztésrÅ‘l beszélt. Bizony kézségfejlesztés az egyetemen. A téma felmerülése legjobban egy véleménnyel érzékeltethetÅ‘, mely egy Népszabadságban megjelent cikkben olvasható Polónyi Istvántól: Magyarországon körülbelül tíz év kell ahhoz, hogy a felsÅ‘oktatás formálói és résztvevÅ‘i felismerjék, a bolognai rendszer alapképzése valójában a középfokú tanulmányok hiányosságait hivatott pótolni. Ez természetesen a felsÅ‘oktatásban zajló folyamatok újragondolását kellene, hogy eredményezze, gondolhatunk itt a tartalomtól kezdve a módszertanon át bármire. Végül Barakonyi professzor mondta ki a mindenkiben ott motoszkáló gondolatot, hogy amit eddig egyetemnek tartottunk az ma a PhD képzés, és a mai alapképzés valahol a felsÅ‘oktatás és a közoktatás határán helyezkedik el és inkább az utóbbi kiegészítése. Persze még kicsi a rálátásunk, de az utolsó elÅ‘adásból is kitűnt, hogy az alapdiplomától nem várnak sokat az emberek. Valahogy semmire se jó, nekem az az érzésem, hogy teljesen felesleges a kinyomtatása, pazaroljuk a papírt, semmiképpen sem környezettudatos viselkedés…

A többi előadásról azért nem beszélek, mert kevésbé érzem érintettnek magam a témában, ugyanakkor jó volt megismerkedni például a néptáncpedagógus-képzéssel (nem is tud róla a legtöbb ember, hogy létezik) vagy hallani a mentorprogramról, ami üdvözítendő és támogatandó kezdeményezés.

Összességében csak pozitívan nyilatkozhatom. Ha lehet megkérek még másokat is a különböző szekciókból, hogy járuljanak hozzá egy-egy beszámolóval a konferencia feldolgozásához, hogy még több ember várja érdeklődéssel a kötet megjelenését.

Persze azok hozzászólását is várjuk, akik beszámolót nem akarnak írni, de ott voltak és annyit legalább megosztanának velünk, hogy hogyan érezték magukat.