BUÉK!

Szerző: Lencse Máté

3 feb 2010

Bizony lassan két hónapja nem született új bejegyzés, melynek számos oka van, a vizsgaidőszaktól kezdve a munkáig, de reményeim szerint sikerül újra felvenni a fonalat, ha már páran megtisztelnek bennünket azzal, hogy olvasnak.

Az Utópia konferencia szerencsésen lezajlott, jelenleg a konferenciakötet szerkesztése folyik. Amint kész lesz feltöltjük a honlapra, méghozzá az én tanulmányommal együtt, melyet elfogadtak, így ünnepelhetem az első publikációmat. Persze, ha nem jön közbe semmi.

A III. Miskolci Taní-tani konferencia is véget ért, melyen én is előadtam a második napon, a Felsőoktatási szekcióban. A szekcióról és a saját előadásomról egy bővebb bejegyzést írok még ma vagy holnap. Reményeim szerint itt is lesz konferenciakötet, ezt egyelőre még szervezik, hozta tudomásomra Twitteren a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézetének igazgatója, Knausz Imre. Az előadásomból a tanulmányt már elkezdtem írni, ha máshol nem, hát itt a ped2-n meg fog jelenni.

Szóval akkor remélhetőleg ezzel a bejegyzéssel újra működésbe lendülünk!



| Lencse Máté további bejegyzései

Kapcsolódó bejegyzések



Hozzászólás

Rólunk

A ped2.hu két pécsi pedagógus hallgató blogja az oktatás elméletéről és gyakorlatáról, eszközökről, módszerekről, hírekről, kötetlen stílusban.

Reklámok