Szerző: Lencse Máté
9 feb 2010Bár ez a téma egyikünknek sem tartozik a szűkebb értelemben vett érdeklődési körébe, mégis fontos erről is beszélni. Annál is inkább, mert az ilovepecs-en érdekesnek ígérkező cikksorozat kezdődött a művészeti nevelésről. A szerző, Bene Júlia, pedig közvetve már feltűnt a ped2-n, ő volt az egyik szervezője az I. Multikulti Művészfesztiválnak, melyről mi is beszámoltunk. Ez is mutatja, szó sincs arról, hogy a levegőbe beszélne, komolyan foglalkozik a témával.
Mivel cikksorozatról beszélünk, folyamatosan frissíteni fogom a bejegyzést, ahogy megjelennek az újabb részek, így végül mind az öt felkerül majd. Szeretettel várjuk a kommenteket, különösen olyanokét, akik találkoztak már a művészeti neveléssel. Akkor itt az első, bevezető rész.
Első rész (febr. 09.)
Második rész (febr. 10.)
Harmadik rész (febr. 11.)
Negyedik rész (febr. 15.)
Ötödik rész (febr. 16.)
A ped2.hu két pécsi pedagógus hallgató blogja az oktatás elméletéről és gyakorlatáról, eszközökről, módszerekről, hírekről, kötetlen stílusban.