2010-es választási programok az oktatás szemszögébÅ‘l III. – LMP

Az LMP programja, mely a Fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia stratégiája címet viseli, 228 oldalas, messze a legterjedelmesebb. Éppen ezért nagyon pozitívan álltam neki a böngészésnek, úgy tűnt  részletesen kidolgozott elképzelésekkel állnak a választók elé, reméltem, hogy az oktatás területét sem hanyagolták el.

Van egy átfogóbb fejezet is, ami kifejezetten az oktatással foglalkozik, de azt lehet mondani, hogy szinte minden megállapításuk ugyanazt a dolgot járja körül, amire a fejezet címe is utal: igazságosság és esélyteremtés az oktatásban.

A demokráciára nevelés fejlesztésének lehetőségét abban látják, hogy a NAT-ban nagyobb hangsúlyt kell fektetni az állampolgári részvételhez szükséges készségek és tudás fejlesztésére. Emellett szeretnék, ha a diákönkormányzatoknak valódi szerepe, valódi munkája lenne. Szerintem sokan ismerik saját tapasztalatból is, hogy az egész intézmény igazából súlytalan, és legtöbbször csak játéknak lehet tekinteni. A demokráciával kapcsolatban kiemelik, hogy visszaállítanák az Iskolaszék intézményét, hogy a diákok, a szülők és a pedagógusok egyaránt képviselve legyenek. A közös képviselet, az érdekek egyeztetése és a kapcsolatteremtés tényleg kulcskérdése az oktatásnak, csak az a probléma, hogy az emberek hozzáállásán kéne leginkább változtatni. Saját középiskolás emlékeimet felidézve az jut eszembe, hogy a szülők már a szülői munkaközösség létét és ritka összeüléseket is rühelték, nem is történt semmi érdemleges. Intézmények léte és működtetése önmagában semmit sem jelent.

Az alapkészségek hangsúlyozása az egyik jelmondata a programnak az oktatással kapcsolatban. A foglalkoztatást érintő problémák megoldásának látják, ha az oktatás átalakítás olyan módon történik meg, hogy a technológiaigényes munkakörök betöltésére, szakmaváltáshoz, felnőttkori tanuláshoz szükséges alapkészségek elsajátítására alkalmas legyen. Erről szól ugye a kompetenciaalapú oktatás, ami elméletileg jelenleg is zajlik hazánkban. Persze évek múlva derül ki, hogy azok, akik már elsős koruktól (kompetens tanároktól) így tanulnak, jobban megállják-e a helyüket a munkaerőpiacon.

És akkor jön az a rész, ami a leghangsúlyosabb az egész programban: az esélyek kiegyenlítése. A problémák a korai szelekcióban illetve az iskolák közötti hatalmas különbségekben keresendők. A hátrányos helyzetű gyermekeket szelektálják, így nem tudják elsajátítani az alapkészségeket, és itt el is visszafordíthatatlanul elindulnak a lejtőn. Ezen helyzet megoldására amúgy azt javasolják, hogy összpárti egyetértés szükséges, nemzeti stratégia. A kérdést tekintve céljaikat és javaslataikat négy pontban foglalták össze. Érdekes módon az oktatásra fordított pénzt nem tartják feltétlenül kevésnek, inkább a jobb elosztáson gondolkodnának, ami elég tetszetős gondolat. Vonzóbbá szeretnék tenni a tanári pályát, például azzal, hogy emelnék a pályakezdő tanárok bérét (idén diplomázom, kérlek siessetek!), illetve azzal, hogy elitszakokká tennék a tanári szakokat, amihez felül kell vizsgálni a tanári mesterszakok akkreditációját. A harmadik pontban ismét az alapkészségek kulcsszerepét emelik ki, valamint az iskolai teljesítményméréseket. A negyedik pont az esélyt minden gyermeknek címet viseli: korai fejlesztés, védőnői szolgálat, bölcsőde, óvoda. Felszámolni a teljesítményalapú szelekciót! Egyéni segítségnyújtó szakszolgálatok. Tömören ezek a kulcsszavak. Ami még itt felmerül és az előzőekkel ellentétben igen aggályos az az, hogy jutalmat kapnának az átlagon felüli számú halmozottan hátrányos helyzetű tanulót oktató intézmények. Számomra ez azért problémás, mert félő, hogy a pénzért, támogatásért ugyan elkezdenének az intézmények küzdeni ezekért a tanulókért, de ez semmire sem garancia, és semmire sem megoldás: hm, szerezzünk még tíz halmozottan hátrányos gyereket, kapunk még X milliót és tök jó lesz, stb.. Az ilyen megoldások számomra mindig furcsák és visszaélésekre alkalmasnak tűntek.

A vidékkel és a cigánysággal kapcsolatban hasonló dolgokról beszélnek, hiszen ezek a témák is az esélyegyenlőséghez kapcsolódnak. Ami fontos, és érdekes, hogy írnak egymás kultúrájának megismeréséről, kiemelik az interkulturális nevelés fontosságát, illetve azt, hogy a pedagógusokat fel kell készíteni a bevándorlók tanítására.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy nagyjából erről szól az oktatást tekintve az LMP programja. Két furcsaságot emelnék ki, én aki nem vagyok hátrányos helyzetű, és aki egyik kisebbséghez sem tartozik. Velem mi lesz? Mármint nem hiszem, hogy probléma az említett két csoportba tartozó egyéneket érinti. Olyan képet fest az LMP programja, hogy az oktatás marha jó minden szinten, csak bizonyos rétegeket kizárnak belőle. Nem hiszem, hogy ezzel bárki is komolyan egyetértene. Azt gondolom, hogy az oktatás egész rendszerével kell foglalkozni, nem lehet mindent azzal elintézni, hogy esélyteremtés, mert ez csak az egyik fontos kérdés, hiszen közel sem csak azoknak vannak elhelyezkedési problémái, akik hátrányos közegből érkeztek. A másik érdekesség, hogy a felsőoktatásról jóformán nem is esik szó. Egy 228 oldalas programban. Ez valami egészen elképesztő, amiről egyszerűen nem is lehet mit mondani.

Az LMP oktatással kapcsolatos gondolataival nincsenek hatalmas problémák, de egészen szűk területtel foglalkoztak, ami bizony nagy hiányt hagy az emberben, pláne, hogy most már tudjuk: parlamenti párt lesz a következő négy évben és nem is éppen hogy átcsúszva a küszöbön.