Változások

Az ember kíváncsian várja, hogy mit hoz az új, mert hogy változás lesz az biztos, a kérdés általában csak az, hogy ezek érdemben milyenek. Jól látják-e az új oktatáspolitikusok a problémákat vagy csak a saját – politikai nézetük által irányított – elképzeléseiket próbálják erÅ‘ltetni. Nem szabad, hogy elvi kérdést csináljanak piszlicsáré ügyekbÅ‘l, a lényegre kell fókuszálni és olyan reformokra van szükség, melyek egyértelműen a jó irányba mutatnak. Ez persze majdnem lehetetlen, hiszen a nevelésrÅ‘l és az oktatásról alkotott elképzelések nagyon sokfélék és mindig akadnak majd csoportok, akik elégedetlenek. Meg kell próbálni mindentÅ‘l függetlenül tekinteni az ötleteket, terveket, lépéseket, és így véleményt alkotni róluk, de ez nagyon nehéz.

2010. július 5-én elfogadták a közoktatási törvény változtatásait – természetesen csak az mszp és az lmp frakciója szavazott nemmel. Ezek az elsÅ‘ konkrét lépések az oktatás átalakítására. Már hetek óta lehet olvasni a neten nyilatkozatokat, véleményeket, de ezek az elsÅ‘ konkrét lépések. Olvashatunk róluk a Nemzeti ErÅ‘forrás Minisztériumának honlapján, de természetesen foglalkozik vele például az Index is.

Hoffmann Rózsával számos interjú készült, a saját honlapjára ezt tette ki, nyilván azért, mert úgy gondolja, hogy ebben minden lényeges benne van. Mielőtt a konkrét, megszavazott lépésekről gondolkodnánk érdemes elolvasni ezt az interjút. Tökéletesen látszik, hogy milyen irányt fog venni az oktatás. Most csak két dolgot emelnék ki, a többire majd akkor reagálok, amikor valóban aktuális lesz.

ElÅ‘ször is a kompetencia kérdése. Hoffmann a (többek között) NAT által biztosított szabadságot tartja felelÅ‘snek a minÅ‘ség romlásáért és kiemeli az ismeretszerzés háttérbeszorulásának helytelenségét. Ehelyett jöhet központosított tanterv, ami ugye nem száz százalékig fogja megmondani, hogy mit kell tanítani, de sokkal több segítséget fog nyújtani. Ez persze nézÅ‘pont kérdése. A NAT szabadsága nem feltétlenül rossz, de ha nem tudnak mit kezdeni vele a pedagógusok akkor tényleg az – ez egyébként mindenre igaz, majd az osztályozással kapcsolatban érdemes is visszatérni rá. Szóval megmondhatjuk a kedves birka tanítóknak, tanároknak, hogy mit tanítsanak és hogyan, vagy felkészíthetjük Å‘ket arra, hogy kreatívan használják fel a NAT iránymutatásait. Ez most eléggé sarkított természetesen, csak azt akarom vele mondani, hogy egyrészt bízni kell a pedagógusokban, de ha nem tudunk bízni bennük akkor át kell gondolnunk a képzésüket. A NAT-ot gyakran állítják úgy be, mintha nem mondana semmit, és ezáltal mindenki azt csinál, amit akar. Ez nyilvánvalóan nincs így. Éppen az államvizsgámon beszélgettünk a kompetenciákról és az azokkal szembeni (fÅ‘leg konzervatív) ellenvetésekrÅ‘l. Éppen a Hoffmann által is emlegetett ismeretszerzés hiánya a legfÅ‘bb érv, de ilyet csak dilettáns ember mondhat, hiszen a kompetenciafejlesztés nem zárja ki az ismereteket, ugyanúgy azokkal dolgozik, csak a hangsúly nem pusztán azon van. De majd meglátjuk, hogy pontosan milyen lépések következnek a NAT-tal kapcsolatban.

A másik fontos probléma a pedagógusok megbecsültsége és itt idézni szeretném az interjút, mert ez remek hozzáállás, az elképzelésekkel sincs baj, csak jó ideje már senki sem képes véghezvinni. Hátha most.

- Melyek azok a konkrét lépések, amelyeket a tárca a pedagógusok megbecsülésének emelése iránt tenni kíván? Milyen pedagógus szervezetekre számítanak munkájuk során partnerekként?

Mihelyt az ország anyagi teherbíró képessége lehetővé teszi, emelni fogjuk a pedagógusok életszínvonalát. Addig is csökkentjük az értelmetlen adminisztratív terheiket, kidolgozzuk a pedagógus életpálya-modellt, és minden szavunkkal, tettünkkel, megnyilvánulásunkkal és jogalkotásunkkal azt üzenjük a társadalomnak, hogy értékeljük a Kollégák munkáját, és nem hagyjuk becsmérelni, megszégyeníteni vagy bántani őket. Természetesen minden pedagógus szervezet együttműködésére, szellemi támaszára számítunk. Ennek megvalósítása érdekében, valamint a pedagógushivatás presztízsének növelésére tervezzük az egész pedagógus társadalmat reprezentáló hivatáskamara életre hívását.

A buktatásról és az osztályozásról sokan és bÅ‘ven írtak már, többek közt olyan szaktekintély is, mint Nahalka István. Nekem ezzel kapcsolatban a legtöbb bajom az érvekkel van. Például, hogy az osztályzatokat jobban össze lehet hasonlítani. Tényleg? Mutasson már valaki két ugyanolyan négyest. Én például majdnem felrobbanok attól, hogy sokan szintén ötöst kaptak az államvizsgán, pedig kevesebbet tanultak, és véleményem szerint kevesebbet is tudnak, stb.. Jobban örülnék egy hármasnak, ha tudom, hogy valaki, aki rosszabbat érdemelt volna kettest kap. Ã�gy számomra értéktelen. Annak is jobban örülnék, ha szöveges értékelést kaptam volna, amibÅ‘l kiérzÅ‘dik a differencia, mert lehet, hogy a két ötös is különbözik – az átlagban viszont ugyanannyit ér. Hogy gondolhatjuk, hogy jól működik az osztályozás, amikor alákkal, fÅ‘lékkel, mindenféle törtekkel, kisjegyekkel meg matematikai képletekkel próbálkoznak a tanárok. Egy ötfokú skálán semmit sem lehet kifejezni, és éppen ezért alkalmatlan arra, hogy embereket összehasonlítsanak és differenciáljanak. Egy állásinterjún senkit sem érdekelnek a jegyeid vagy a nyelvvizsgád, rád kíváncsiak, a konkrét tudásodra, képességeidre. Nem hiszem el, hogy van olyan gyerek, akit ne motivált volna jobban egy beszélgetés, mint egy jegy. Persze bizonyos szempontból meg csak a jegy, mert az dönt el mindent, attól függ az elÅ‘menetel, de az érdeklÅ‘dés felkeltése, a szorgalom élénkítése sokkal valószínűbb egy jól irányzott beszélgetéssel, tanácsokkal, véleményekkel a tanár részérÅ‘l. Én legalábbis így gondolom. A bukás pedig szintén lényegtelen kérdés a szememben. Hoffmann azt mondta valahol, hogy meg kell tanulni megfelelni az elvárásoknak, hogy teljesíteni kell, stb.. Bravó! A gyerek azért tanuljon, mert különben megbukik. Ã�gy van, ezt a motivációt kell kialakítani, mert ez hasznos. Nem érdemes megértetni a gyerekkel, miért fontos a tudás, miért kell tanulni, nem kell megszerettetni az olvasást, sokkal egyszerűbb az egész: TANULJ VAGY MEGBUKSZ! Véleményem szerint egy bukott tanuló a pedagógus sikertelensége is, neki mégse kell visszamennie a tanárképzÅ‘be. Az pedig, hogy a szöveges értékelést nem tudják alkalmazni, szintén a pedagógus sikertelensége. És azzal, hogy felmentjük Å‘ket ez alól, nem fejlesztünk, éppen ellenkezÅ‘leg.

Van olyan is, amit örömmel fogadtam. A heti öt testnevelést. Nagyon helyes, de én továbbfejleszteném és a felsőoktatásban is komolyabb szerepet adnék neki. Aki már látott egyetemistát tudja, hogy a legtöbbjükre ráférne. Az egészséges életre való nevelés, így a rendszeres testmozgásra való nevelés az egész oktatás feladata kell hogy legyen, és ez alól nem kivétel a felsőoktatás sem. Nekünk öt év alatt csupán egy szemeszternyi kötelező tesink volt, amit amúgy is mindenféle igazolásokkal meg lehetett úszni.

Emellett fontos intézkedés, hogy meg lesz szabva, melyik szakhoz, milyen emelt szintű érettségi szükséges. Én annak idején még felvételiztem, és a mai napig azt gondolom, hogy jobb rendszer volt. Az érettségivel az egyetemek kézhez kapják a diákokat anélkül, hogy valaha látták volna őket, vagy megfeleltek volna az elvárásaiknak. Az emelt szint kötelezővé tételével valamivel jobb lesz a helyzet, egy kicsivel többet kell tanulni ahhoz, hogy valaki egyetemre menjen. Nem tudom, hogy ez mennyire lényeges lépés, de jelen rendszerben valószínűleg a maximum.

Szóval elindultak a változások a közoktatásban. Ha minden igaz jövőre már konkrét lépések várhatók a felsőoktatással kapcsolatban is, ahol a bolognai rendszer felülvizsgálata várható. De készülhetünk még sok minden másra is, aztán az évek során majd figyelgethetjük a hatásokat. Hiszen az igen szavazatok csak a folyamat indulását jelzik, a változtatások bevezetése is évekbe telik, azok eredményeinek értékelése pedig még messzebbre tolódik. Éppen ezért nehéz okosat mondani és éppen ezért szörnyű, hogy egyszer így, egyszer úgy vannak dolgok, éppen ahogy adott oktatáspolitikus gondolkodik a világról. Persze ezzel szemben meg az az érv, hogy ha tudjuk valamiről, hogy rossz, akkor nem szabad úgy hagyni. De hát ki tudja?