Utazás a Föld körül

A múlt heti különleges átlagos hét után, egy különleges nem átlagos hetünk következett. Ehhez hozzájárult az a szerencsére ma már ritkább eset, hogy két hét eleji Skype is elmaradt, valamint csütörtökön és pénteken a gyerekek korábban jöttek haza az iskolából. A korábbi hazaérkezésnek azontúl, hogy meglepődünk rajta, hogy hirtelen megtelik a busz gyereknevetéssel és mindenféle izgalmas sulis történettel, még rengeteg hozadéka van. Sokkal több idő jut egy-egy csapatra, ami több játékot és minőségibb tanulást is jelent, sőt van, akiket többször is el tudunk így hozni.

Így a bőséges időt, igyekeztünk bőségesen ki is használni. Lássuk, mi minden fért bele.

Kényelmesen belefért például az időnkbe, hogy a tanulások nagy részét csoportos természettudós alkalmakkal kezdjük, ahol tudósainkkal megkezdtük néhány hetes utazásunkat a Föld körül. A Google Earth segítségével a világűrből startoltunk, de indulás előtt még vetettünk néhány pillantást bolygónkra, megcsodáltuk, hogy is néz ki ilyen messziről. Persze azért nem időztünk itt túl sokat, villámgyorsan Európában kötöttünk ki, ahol mindenki elfoglalhatott egy szimpatikus fekvésű országot. Akinek van kedve, a választott államába jövő héten egyébként el is látogathat majd – egy-egy feladatlap erejéig legalábbis mindenképpen. Kontinensünk felfedezésének következő állomása ezután Magyarország volt, pontosabban hazánk nagytájai, melyek helyéről, néhány tuljadonságáról a dekorgumiból készült kicsinyített változataik összeillesztése közben beszélgettünk. Miután minden tájegység megtalálta a helyét, új földrajzos projektünk első alkalma azzal zárult, hogy elhelyeztünk néhány számunkra fontos várost a térképen. Utazásunk azonban ezzel nem ért véget, a következő hetekben tovább folytatjuk bolygónk bejárását.IMG_20160219_152903

IMG_20160220_114232

Ez a hét a tanulások száma szempontjából leginkább az egyik testvérpárnak kedvezett, akik repetázhattak a héten. Az első alkalom nagyon jól sikerült, a már előre elkészített foglalkozástervezet szerint zajlott. Mivel ezen a napon korábban értek haza ők is, így a tanulás után bőven maradt idő játékra. A második alkalom már nem a forgatókönyv szerint valósult meg. A szombati tanulásra fél órával korábban érkeztek, így egy rögtönzött páros foglalkozás alakult ki. A hirtelen változtatások ellenére, azt mondhatjuk, hogy ez az alkalom is remekül sikerült. Volt időnk még egy kis tabletezésre is. Most először játszottunk rajta, egy-két jó kis logikai játékkal. Ez az eszköz mindig erősen motiválja a gyerekeket, de eddig még ritkán használtuk. Mindig beszélünk róla, tervezzük, aztán valahogy mindig elmarad a sok más hasznos, érdekes tevékenység, játék mellett. De ezután az alkalom után már biztos, hogy bátrabban fogjuk a gyerekek kezébe adni! A megvalósítás érdekében elkezdtünk dolgozni olyan feladatlapokon, amelyek a digitális kompetenciát fejlesztik. Mindenképpen szeretnénk a számítógép, laptop mellett megmutatni a gyerekeknek a tabletek, okostelefonok sokszínű világát.

20160220_111720
A február eleji csapatépítőn sokat beszélgettünk visszajelzésekről, önismeretről, értékelésről és eldöntöttük, hogy ebben a félévben szeretnénk erre több hangsúlyt fektetni. Első lépésként elkezdtünk a feladatlapjaink végére olyan kérdéseket, értékelési skálákat készíteni, amivel a gyerekek visszanézhetnek saját tanulásukra: értékelhetik mennyire tetszett, mennyire ment könnyedén a feladatlap, sőt az önkéntes is visszajelez ugyanilyen formában. Bár a gyerekek kicsit meglepődnek, hogy ha máshova helyezzük a skálán az értéket, de eddig pozitív tapasztalataink vannak, elfogadják a magyarázatot és tulajdonképpen úgy tűnik, örülnek is neki. A témát nem szeretnénk ennyiben hagyni, az elkövetkező hónapokban megpróbálunk az egész éves tanulásra is visszatekinteni és egy kicsit elmélyülni az önismeret világában. Hogy hogyan, az legyen meglepetés, de az eredményekről mindenképpen beszámolunk.

kép

Julcsi, Máté, Petra, Tami

Hozzászólások

hozzászólás

Címke: , ,
Kategória: Bejegyzés
0 hozzászólás “Utazás a Föld körül
1 Ping/visszakövetés számára "Utazás a Föld körül"
  1. […] blog, ezért elnézést – egyébként jó sűrűre sikerült, így például ment tovább a földrajzos projekt, lezárult együttműködésünk a Kék Pont Alapítvánnyal, könyvet írunk a DeMo és a […]