A Magneto, a Balansz és a Vizesblokk

Robotok között telt el a második iskola előkészítő foglalkozásunk. A két fiú olykor robottá válva, máskor egy kis papírrobot segítségével tanult a színekről, számokról, beszélgettünk magunkról, sőt még robotnyelven is megtanultunk. A feladatok során egy kirakó darabkáit gyűjtöttük össze, amiből meglepő módon a végére mindenki egy robotot rakhatott ki. A héten már nem tartunk több külön foglalkozást sem egyénileg, sem párosan, mostanra azonban már körvonalazódott, hogy mik azok a terültetek, amikre építhetünk a következőkben és, hogy melyekre kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk. Ezzel párhuzamosan megtartottuk a második egyéni ovis foglalkozásunkat is. Sajnos már fáradt volt az ovisunk, mert viszonylag későn vittük egyénizni, ráadásul a körülmények sem voltak optimálisak, így csak a feladatok felét sikerült megoldani. Legközelebb a következő táborban tartunk egyéni foglalkozást, és reméljük akkor már sikerül az egészet a tervek szerint megvalósítani.

20160728_095416

A mai kézművesen papírgurigákból méhecskéket készítettünk. Szárnyaikat egy ügyes technikával mozgathatóvá is tettük: ha egy kis zsinórt húzogatunk, akkor olyan, mintha repülnének a méheink. A guriga kidíszítése, az arc megrajzolása, szárnyak kivágása mindenkinek megfelelő feladat volt, de a szárnyak összefűzését az önkéntesek csinálták. A feladat könnyen alakítható volt, páran inkább vadászrepülőt készítettek! Minden elkészült darab nagyon szép és egyedi lett!

A drámás foglalkozások kicsit veszítettek a súlyukból az eddigiekhez képest. A mai napon is inkább hirtelen ötletként kezdtünk el a gyerekekkel egy könnyebb, utánzáson, mutogatáson alapuló játékot, ami nem várt sikert aratott a kultúr udvarán csellengők körében. A délelőttre már ismert játékokkal készültünk. Ezeket a vicces mozgásokra és jellegzetes ritmusra épülő körjátékokat (Helló, Béla vagyok, Wattancsu, Helikopterbevetés, Megyünk fát vágni) a drámapedagógiában leginkább csak a feszültség oldására használják a foglalkozások bevezetésekor, de a gyerekek többször kérik tőlünk, a szövegeket is jól ismerik, ezért bármikor könnyen rávehetőek, sőt általában végül mi tagadjuk meg a sokadik megismétlést. A mai foglalkozás igazán jó hangulatúra sikerült, ezért újult erővel állunk neki a holnapi alkalom megtervezésének.

DSCF0006Az új disputásaink a természettudós kísérletek után ültek össze vitázni. Sajnos a létszám ma nem volt túl magas: volt, aki hamarabb hazament, volt, aki túl hamar érkezett, de kedve már nem volt megvárni a disputa kezdetét. A maradék négy gyerekkel a külső és belső tulajdonságokról beszéltünk. Már az előző alkalommal belekezdtünk ebbe a témakörbe, akkor saját magukról meséltek a gyerekek. Ma picit továbbléptünk, és arról kérdezgettük őket, hogy a barátaikat milyen tulajdonságok alapján választják. A legfontosabb három tulajdonságról egy vitát is indítottunk. Itt már érvelniük is kellett, főleg amikor a véleményeik nagyon különböztek. A foglalkozást egy reflexiós körrel zártuk, amin őszintén elmondhatták a véleményüket a mai foglalkozásról. Az elhangzottakra pedig megpróbálunk megfelelően reagálni a szombati foglalkozásig.

20160728_162831

Tegnap este végre megérkeztek így ma használatba is vettük a Nemzeti Tehetség Program keretén belül megnyert eszközöket (laptop, kamera, mikrofon, állvány, hangszórók), ami nagyban megkönnyíti a munkát. A történelem-rajongó csapatunkkal Told történetét kutatjuk, három idős lakossal is készítettünk interjút. Megtudtuk például, hogy tényleg volt kastély, tényleg volt iskola, amelynek szebb napjaiban száz diákja is volt. De volt tejcsarnok, bolt, de legfőképpen munka. Mindenkinek. Nagyon tanulságosra sikerült a nap, az eredményét nemsokára a blog olvasói is láthatják.

DSCF0016

Rendhagyó délutánt tudhatunk a hátunk mögött. A szokásos kinti pályás programok helyett a gyerekekkel egy izgalmas természettudós játékba kezdtünk. A Magneto, a Balansz illetve a Vizesblokk névre hallgató állomásokon mágneses, súlyponttal kapcsolatos illetve vízzel végzett kísérleteket mutattunk be és próbáltunk ki a részvevőkkel. Sikeres próbálkozásait mindenki a saját pontgyűjtő füzetében rögzíthette, így a legkitartóbb tudósaink akár 12 pecsétet is szerezhettek. Legnagyobb meglepetésünkre szinte minden gyerek végigjárta az összes állomást, résztvevőink lelkesedését és érdeklődését még a közeledő vihar miatti helyszínváltás sem csökkentette.

20160728_145946

20160728_145912

20160728_142436

András, Bence, Berta, Bogi, Jóska, Julcsi, Marci, Máté, Orsi, Tami

Hozzászólások

hozzászólás

Címke: , , , , ,
Kategória: Bejegyzés
0 hozzászólás “A Magneto, a Balansz és a Vizesblokk
1 Ping/visszakövetés számára "A Magneto, a Balansz és a Vizesblokk"
  1. […] különböző helyszínen rengeteg kísérleteket próbáltunk ki a gyerekekkel először mágneses, súlypontos és vizes témában, másodjára pedig lufikkal, erőkifejtéssel és terheléssel, illetve  sűrűséggel […]