Na végre!

A múlt héten a tanodában is megkezdődött a 2017-es év. Az elképesztő hideg, a nagy szél, a hóesés, a még mindig korai sötétedés továbbra sem segíti az olykor igen törékeny motivációt, ráadásul ebben az időszakban mindig sok a beteg is, így az átlagnál picivel több hiányzóval csináltuk végig a hetet. Jó volt újra felvenni a fonalat a kis pihenés után, jó volt madáretetőt készíteni, jó volt új társasokat kipróbálni, de a legjobb az volt, hogy hosszú küzdelem után úgy tűnik, hogy találtunk valamiféle utat az egyik kisfiúhoz.

20170104_165731

20170104_180717

Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, hogyan zajlik egy pedagógiai probléma megoldása a tanodában. Sajnos (szerencsére?) nem csak sikertörténeteink vannak, akad most is több olyan gyerek, akikkel hetek, hónapok, de olyan is, akivel évek óta küzdünk. Az itt leírt történet viszont szerethető, tanulságos és mi is ilyenekből tudunk építkezni, töltődni, amikor valakivel századszor sem sikerül semmi, de újra neki kell menni.

Egy másodikos fiúról van szó, aki a tavalyi sikertelen próbálkozások után a nyári tervezés során nem is került be az órarendbe, majd szeptemberben az anyukájával jelent meg kézenfogva, hogy szeretne járni. Találtunk neki helyet és azóta minden héten csütörtökön el is hozzuk a suliból tanulni, az esetek nagyobbik részében jár az esti programokra is és az év végén velünk karácsonyozott. Ha nem is lett a leglelkesebb, legmegbízhatóbb gyerekünk, de vitathatatlanul tanodás lett, egyedül a tanulással akadt probléma. A tanulási naplónkból is jól kiolvasható, hogy szeptember után nagyjából minden motivációját elvesztette és a foglalkozások nagyrészt abból álltak, hogy igyekeztünk az asztalnál tartani és fókuszálni a figyelmét, inkább kevesebb mint több sikerrel.

Elemezzük kicsit a srác tanulási naplóját. Sok más mellett a foglalkozást vezető pedagógus vagy önkéntes értékeli egy 1-4-es skálán a gyerek figyelmét (1- Egyáltalán nem figyelt, a foglalkozás ezért félbe szakadt; 2- Minden apró történés kizökkentette; 3- Néhány alkalommal elterelődött a figyelme; 4- Folyamatosan figyelt a foglalkozás során.), hogy mennyire értette a feladatokat (1- Nem értette a feladatokat, nem tudta őket megoldani; 2- A feladatok megértése és a megoldása is nehézségekbe ütközött, pedagógusi segítséget igényelt; 3- Értette a feladatokat, de a megoldásban segítségre szorult; 4- Megértette és megoldotta a feladatokat.), illetve azt is, hogy mennyire érdekelték (1- Ellenálló volt, így a foglalkozás félbeszakadt; 2- Nem érdekelték a feladatok, de megcsinálta őket; 3- Néhány feladatnál érdeklődő volt; 4- Végig érdeklődő volt.). Szeptemberben, amikor még friss volt a jelentkezés, amikor még az iskola sem nyomasztotta, hiszen alig kezdték el a nyári szünet után, az érdeklődése kiváló átlagot mutatott (3,57), de a három mutató egyben (3,38) sem jelezte, hogy itt rövidesen nehézségekbe ütközünk. Októbertől azonban erősen csökkenni kezdett minden (3.28, 3), novembertől december közepéig pedig az érdeklődés tulajdonképpen eltűnt (2), de a 3 érték átlaga is tovább esett (2,71). Fontos megjegyezni, hogy annak ellenére volt ennyire drasztikus a számok csökkenése, hogy a naplókban október eleje óta jelezve van a probléma, a heti megbeszéléseink állandó témájává vált már akkor az eset és kerestük folyamatosan a megoldást. Láthatóan nem találtuk, ugyanakkor elképzelhető, hogy a reakciók nélkül még nehezebb helyzet alakult volna ki – előfordul, hogy valaki kiiratkozik a tanodából, így lehetséges, hogy már a korábbi lépések is hatásosak voltak, hiszen velünk maradt a fiú.

A tanulási napló szöveges értékelései csak megerősítik azt, amit a számokból kiolvashatunk. Néhány idézet október-novemberből: “Nem akart tanulni és leginkább matekozni nem.”, “Nem tudom mit kéne csinálni … motiválatlan is és nem is érti.”, “Gőzöm sincs, mivel lehetne motiválni, de jó lenne …”, “Nem akart matekozni, teljesen ellenezte … de a végén azért egy minimálisra rá tudtam venni.”, “Nem nagyon akarta csinálni, bizonytalan volt a tudásában, folyton ‘nem tudom’ volt a válasza.”. Nem meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy a motivációja nagyon erősen összekapcsolódik a teljesítményével: csak akkor képes jól dolgozni, ha oda tud figyelni és ha hisz magában. Hiába láttuk a hiányokat, hiába készültünk hétről-hétre olyan feladatokkal, amik azt gyakoroltatják, magyarázzák, amire leginkább szüksége van, mert nem érdekeltük. Közelítettünk innen, közelítettünk onnan, de nem működött semmit. Sok beszélgetés és gondolkodás után a mentora végül teljes koncepcióváltás mellett döntött. Mindezt a srác így konstatálta: “Ez végre egy jó tanulás.” – ha esetleg kétségünk lett volna afelől, hogy ő is érzi, ő is tudja, hogy nem működnek ezek az alkalmak.

20170105_150039A megoldás egyébként nem volt bonyolult. Fel kellett dolgozni a tanulási napló információit és teljesen egyénre szabott feladatlapokat kellett készíteni. Élvezte a cirkuszos programokat, így ez adta az első keretet. Ráhangolódásként csukott szemmel zenét hallgattunk: “Milyen hangulatú szerinted ez a zene? Vidám vagy inkább szomorú? Hallottad már? Tetszik? Mi jut eszedbe róla? Képzeld el, ez egy cirkuszos zene, cirkuszokban is szokták játszani. Kik lépnek fel a cirkuszban? Milyen mutatványokat mutatnak be?” Innen már könnyen kanyarodtunk a saját élmények felé, bemutathatta, hogy eddig mit tanultak, mesélt. És meg is érkeztünk a feladatokhoz. Kapott még egy egyensúlyozós feladatot is az elején, de utána könyörtelenül számolni kezdtünk: műveleteket oldottunk meg, melyek azt mutatták meg, hogy hány apró gyurmalabdacsot kell gyúrnunk, hogy a bohócoknak a képen legyen mivel egyensúlyozniuk. Ezután Tóth Anna: Cirkuszban című versét olvastuk fel neki és ezzel kapcsolatban kellett szókártyák kiválasztásával kérdésekre válaszolnia. Picit pihentünk egy számos összekötős feladattal – miközben persze figyeltünk a számsorrendre és a precíz vonalvezetésre -, zárásként pedig megcsináltunk a Logico Primo cirkuszos részéből két lapot, amit ő választott. Minden feladat végén, minden állomásnál kapott egy pecsétet is, hogy pontosan követhesse, hogy hol tartunk. A feladatok után pedig arról beszéltünk, hogy legközelebb mi legyen, milyen téma, milyen feladatok.

Azóta a második foglakozás is sikeresen megtörtént, ezúttal az autók világában olvasva és számolva. A folyamatos visszacsatolás, pecsétgyűjtés során pedig egy nagyon komoly kocsi alkatrészeit válogattuk össze. Újra örült, újra élvezte és újra visszajelezte, hogy ez is jó volt. De ezt láttuk is, hiszen a foglalkozások után a számítógépezési lehetőségeit is arra használta, hogy cirkuszos videókat nézzen, autókról keresgéljen képeket, videókat. A második alkalomra már eleve úgy érkezett, hogy legutóbb milyen jó volt, legközelebb már két jó élményre támaszkodhat. Nincs semmi garancia arra, hogy akkor innentől irány az érettségi zökkenők nélkül, de óriási élmény, hogy sikerült választ találnunk a problémára és újra tudunk dolgozni a fiúval. Csak oda kellett rá figyelni, csak foglalkozni kellett vele kicsit. És ez egy tanodában, naplózott tanulásokkal, mentorokkal tényleg nem ördöngösség. És hátha ezzel tudunk segíteni abban, hogy ott is jobban teljesítsen, ahol közel sem kap ekkora figyelmet, ahol a tanulás sokkal kevésbé tud róla szólni.

És hát az ilyen “na végre” érzések tényleg segítenek, hogy hátha a többieknél is meg lesz a kulcs, még akkor is, ha nagyon régen nem találjuk.

Hozzászólások

hozzászólás

Címke:
Kategória: Bejegyzés
0 hozzászólás “Na végre!
1 Ping/visszakövetés számára "Na végre!"
  1. […] siker legfőbb mutatója. De induljunk kicsit messzebbről! A félév elején írtunk egy posztot Na végre! címmel, bár akkor azért még nem lehettünk egészen biztosak abban, hogy meddig tart ki ez az […]