Nyári emlékeim

Az idei tanulásokat a nyári élmények feldolgozásával indítottuk. Hosszú volt a nyár, sok projekt és program fért bele, szóval kíváncsiak voltunk, hogy ebből mi és hogyan maradt meg a gyerekeknek. Az a helyzet, hogy eléggé meglepődtünk.

Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy senki semmire nem emlékezett, de az biztos, hogy a legtöbb esetben nehezen indultak be a képekkel, blogbejegyzésekkel, videókkal kapcsolatos beszélgetések. De nemcsak az élmények felidézése okozott gondot, komoly munka kellett ahhoz is, hogy néhány tábori program és játék nevét összegyűjtsük. Hogy miért merült sokaknál ennyire feledésbe a nyár, nem igazán tudjuk, mindenesetre egy olyan területre bukkantunk, amit érdemes lesz még a későbbiekben piszkálgatni.

Persze most is piszkálgattuk – például egy angol-németes miniprojekttel. A tanulások elején összeültünk a gyerekekkel, hogy képek segítségével szavakat gyűjtsünk a nyarunkkal kapcsolatban. A szavakhoz szókártyákat rajzoltunk, amiket aztán egy nagy Told térképre fel is helyeztünk. A második alkalmon pedig a már kész kártyák eszközként szolgáltak a szótanuláshoz, mindenki megtanult közülük két-három-négy-öt számára kedveset.


A cél most is – mint sok más idegennyelvi projektünk esetén – a szókincsbővítés volt. Két alkalom természetesen nem elég ahhoz, hogy ezek a szavak a gyerekek aktív szókincsének részei legyenek, de a legközelebbi találkozáskor néhány már ismerősebben fog hangzani számukra. Ráadásul nem csak szaktárgyi hozadékai vannak az ilyen kiscsoportos alkalmaknak. Az új tanévben más beosztásban járnak hozzánk a gyerekek, együtt jönnek olyanok is, akik eddig még nem tanodáztak együtt. Az, ahogy a gyerekek próbálgatják ezeket az új viszonyokat, mindig izgalmas, ehhez is jó terep volt most ez a közös projekt. A szókártyák rajzolása közbeni üresjárat például jó ürügyet szolgáltatott egy tanulás előtti traccspartihoz. De a szótanulással kapcsolatban is voltak jó élményeink. Van két barátnő, akiket idén először ugyanarra az időpontra tettünk. Ők most együtt tanulták meg a szavakat, nem is akárhogy! A tanulás után mindegyiket hibátlanul visszamondták névelőkkel együtt. Épp ez a páros tanulás volt az egyik ok, amiért szerettük volna, hogy együtt jöjjenek. Most az első után úgy tűnik, működhet náluk ez a forma is, úgyhogy biztosan fogunk még próbálkozni vele.

Hozzászólások

hozzászólás

Címke:
Kategória: Bejegyzés