Ember-ház-földrengés

Hármas párokat alkotunk. Ketten egymással szemben állva összeillesztik a tenyerüket, ez jelenti a házat. Kettejük között pedig  ott a ház lakója, vagyis az ember.  Egy játékosnak ki kell maradnia, ő indítja a játékot. A szétszórtan elhelyezkedő hármasok között állva három szó valamelyikét kiálthatja. Az „ember!” vezényszóra előbújnak a lakók, és gyorsan keresnek egy másik házat maguknak. „Ház!”-ra a házakat alkotó játékosoknak kell egy másik lakó fölé beállniuk. „Földrengés!”-re pedig mindenki megmozdul és új helyet keres magának, ez lehet a korábbi szerepével megegyező vagy attól eltérő is. Bármelyik szót választja, az eredetileg kimaradt játékos is megpróbál elfoglalni egy helyet. Aki kimarad, az mondja a következő szót. Nem érdemes sokáig játszani, de gyorsan fel tudja rázni a fáradó társaságot.

ember-ház-földrengés

Körben ülősre is lehet egyszerűsíteni a játékot, ilyenkor az első kör előtt egyszerűen kiosztjuk a szerepeket, és mindig azoknak kell helyet cserélniük, akik az adott szerepbe tartoznak. Ilyenkor persze a háznak kevés értelme van, de lehet például apa-anya-család vagy három teljesen más kategóriát is kitalálhatunk.

Hozzászólások

hozzászólás