Sport

sportTöbbnyire olyan mozgós, ügyességi vagy labdás játékok szerepelnek a repertoárunkban, amiben sokan részt vehetünk. A táboraink délutánjainak fontos részét képezik ezek; a kultúr udvarán vagy a focipályán játsszuk őket. A kézműves foglalkozásokhoz hasonlóan a sport is már az első nyártól kezdve kíséri a munkánkat. Elsősorban az a célunk vele, hogy csapatban játsszunk, mozogjunk és jól érezzük magunkat, miközben az ügyességünket is fejlesztjük.

Bár a céljaink nem sokat változtak, az utóbbi táborok alkalmával igyekeztünk a sport helyét és struktúráját is átgondolni. Nagyobb hangsúlyt fektetünk például a tervezésre, és arra is, hogy a különböző korosztályok szétváljanak. Ez utóbbira vonatkozóan igyekszünk megtalálni az egyensúlyt – szeretnénk olyan alkalmakat teremteni, amikor a kicsik és a nagyok külön lehetnek, és olyanokat is, amikor együtt játszanak.

A lenti gyűjteményünkben szereplő játékok – melyek közt akadnak régi és egészen friss szerzemények is – nevére kattintva a rövid leírás mellett néhány variációs lehetőség, megjegyzés és tapasztalat is olvasható.

Share This!

Hozzászólások

hozzászólás