Abalone

Egy kétszemélyes, absztrakt táblajáték kétféle színű golyóval és hatszög alakú pályával. Kifejezetten agresszív játék, a cél az ellenfél golyóinak lelökése a pályáról. Az nyer, akinek elsőként sikerül lelökni a másik színéből hatot. A kezdőhelyzet rögzített, és furcsa módon itt a fekete kezd. A soron következő játékos mindig dönthet, hogy a saját golyóit mozgatja vagy szumitót hajt végre, azaz a sajátjaival eltol egyet vagy kettőt az ellenfél golyói közül is. Ez utóbbit akkor teheti meg, ha valahol a pályán egy vonalban többségbe kerül. Megkötést jelent, hogy sosem lehet egyszerre túl sok golyót mozgatni, minden lépésnél csak 1, 2 vagy 3 golyót tolhatunk arrébb a saját színünkből.

Alapvetően gyors játék, a szabályait nagyon könnyen el lehet magyarázni. A játékidő és -élmény is ugyanakkor eléggé függ attól, hogy mennyire támadják egymást a játékosok. Ha mindketten defenzíven játszanak, és az ütközések elkerülésére hajtanak, hosszúvá és unalmassá válhat egy parti is, visszavágóra pedig nincs sok esély. Ebben a játékban fel kell vállalni konfliktusokat, ha nyerni akarunk, akár úgy is, hogy néhány golyónkat elveszítjük, hiszen néha épp ezzel kerülhetünk előnyös helyzetbe. Szerencsére ez a gyerekeknek a támadás nem szokott nehézséget okozni, így egy menet tényleg pörgős, nem tart tovább 10-15 percnél.

Hozzászólások

hozzászólás