Valamennyi bejegyzés

Kész cirkusz

Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a mai napot is kinti programokkal kezdeni, mert úgy láttuk, hogy van rá igény. Fogócskákkal kezdtünk, ami tele volt vidám sikoltásokkal meg kacagással, majd sorversennyel folytattuk. Egész sok gyerek csatlakozott, úgyhogy lelkesen előszedtük a színes labdákat,

Címke: , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Valami, ami zajt csinál

Délelőttre terveztünk egy kis kinti mozgást a gyerekeknek. Először átváltoztunk tojásokká, majd kő-papír-olló csatákkal felfejlődtünk szuperhősökké, egy másik játékban pedig közös munkával egy perc alatt sikerült körbeadni egy kötelet átbújásokkal és drukkolással. A délelőtt folyamán még egyszer előkerültek a kinti

Címke: , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Lelkes mókusok

A mai napot is egy közös kinti futkározással indítottuk. Voltunk őrült fogók, csendes és gyors kis tolvajok, mókás állatok. Délután ugyan nem mentünk ki a pályára a nagy hőség miatt, de azért játszottunk a szabadban is egy kicsit. Vagy lelkes

Címke: , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Léghajón

A tegnapi drámás foglalkozásról nem készült bejegyzés, mert nem sikerült jól, és picit még reflektáltunk rá. Egy következő fejezetet akartunk feldolgozni: A szerencsés falut. Nagyon kevés gyerekkel kezdtük a napot, és ők sem lelkesedtek a játékokért és a meséért. Próbáltunk

Címke: , , , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Felfestve

Az előző tábor után most ismét jó sokan jöttünk. Jó érzés, hogy ennyien vagyunk, még akkor is, ha nehéz volt megszervezni, hiszen nincs annyi feladat, annyi gyerek, hogy tucatnyi önkéntesre legyen szükség. Szóval kicsit szűkösen vagyunk a szálláson, de igyekszünk

Címke: , , ,
Kategória: Bejegyzés

Csukott szemmel

Tanulva az előző tábor utolsó napjából, most nem terveztünk semmi megterhelőt. Sem a gyerekeknek, sem magunknak. Egyszerűen csak szerettünk volna elköszönni, lezárni a hetet. Tegnap este, vagy inkább éjjel, azért elkészültek az oklevelek is a pontgyűjtő versenyben legjobban teljesítőknek. Végül

Címke: , ,
Kategória: Bejegyzés