Esélynapi filmünkön látható volt, hogy elkezdték épÃteni a Támogató Szolgálat új épületét. Örömmel jelentem, hogy elkészült, amint lesz róla fotónk, feltöltjük, addig is olvassátok az alábbi rövid tájékoztatót, amit nemrég kaptunk e-mailen a Szolgálat vezetÅ‘jétÅ‘l, Szép Sándortól.
A mentorprogram 2005 óta létezik, célja a hátrányos helyzetű fiatalok felsÅ‘fokú tanulmányainak segÃtése, magyarán az esélyegyenlÅ‘ség megteremtése. Mentor illetve régió koordinátori posztra lehet jelentkezni, de utóbbira csak akkor, ha már voltál legalább egy évig mentor, ráadásul a határidÅ‘ lejárt. A mentor posztra július harmadikáig még tudtok jelentkezni. A programban résztvevÅ‘k mellesleg kiemelt ösztöndÃjban is részesülnek, [...]
Ez ugyan még nem a teljesen végleges változat, de gondoltam megosztom az érdeklÅ‘dÅ‘kkel. Terveink szerint még javÃtunk a hangom meg pár vágáson, illetve rövidÃtünk a filmen, de szerintem nagyjából látszik, hogy mi történt dióhéjban a sokszÃnűség napján.
A ped2.hu két pécsi pedagógus hallgató blogja az oktatás elméletérÅ‘l és gyakorlatáról, eszközökrÅ‘l, módszerekrÅ‘l, hÃrekrÅ‘l, kötetlen stÃlusban.