Valamennyi bejegyzés

Boldog levelezést!

A sok nagyoknak szóló disputa, VPP, csajos klub kezdemenyzés után, végre eljött a kisebbek ideje. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert egy ideje már nagyon figyelünk, hogy kiegyensúlyozottan nyújtsunk programot a kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt és most megint sikerült

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés

Írva vagyon

Ahogy arról már írtunk, idén minden hónapban lesz egy olyan hét, amikor projekteket valósítunk meg. Az elsőn már túl is vagyunk, és talán nem ez sikerült eddig a legjobban, összességében rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Kezdjük azzal, hogy nem választottunk könnyű területet:

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés

Mese, kép, mozgókép

Az Igazgyöngy Alapítvány mindig is büszke volt arra, hogy mennyi díjat hoznak el diákjaink országos, de nemzetközi versenyekről egyaránt – már az idei termés is igen figyelemre méltó -, szóval nem meglepő, hogy a srácoktól nem áll távol az alkotás,

Címke: , ,
Kategória: Bejegyzés

A palackba zárt lufi

A héten először tartottunk kicsis foglalkozást az ovis párosunknak. Ebéd után hoztuk el a piciket az oviból a tanodába, ahol egy rendhagyó foglakozás várta őket, mert a foglalkozásvezető mellett a kicsis munkacsoport egyik tagja is részt vett megfigyelőként. Ezt azért

Címke: , , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Fuss el véle

A héten újra a mesék kerültek középpontba. Még áprilisban kiderült, hogy a Nemzeti Tehetség Program pályázatára benyújtott “A mi meséink” című projekt támogatást nyert. Azt tűztük ki célul, hogy összekapcsoljuk a Toldi Tanoda és az Igazgyöngy AMI működését. A gyerekek

Címke: , ,
Kategória: Bejegyzés

A meseírásról

Nem is biztos, hogy pontosan emlékszünk, mikor és honnan, de egyszer csak jött egy ötlet: mesét kellene írni a gyerekekkel. Azt tudtuk, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, nem ülhetünk le a gyerekekkel úgy, hogy akkor tessék,

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés