Valamennyi bejegyzés

Kapcsolódva

Régen jelentkeztünk, amiért elnézést. Sok minden történt az elmúlt időszakban és valahogy a blogra nem jutott idő, de most szeretnénk pótolni a mulasztásunkat. Az elmúlt két hét legfontosabb eseménye egy kirándulás volt, melyre 20 tanodás gyereket tudtunk elvinni. A Tisza-tavi Ökocentrumban

Címke: , , ,
Kategória: Bejegyzés

szötévegrés kzépés

Négy nyárral ezelőtt kezdtünk tanulással is foglalkozni Toldon, akkor a tábori programok mellett pótvizsgára felkészítve néhány gyereket. Rövid időn belül szembesültünk vele – néhány matekpélda kapcsán -, hogy az olvasással kapcsolatos kudarcok, legyenek azok akár olvasástechnikai problémák, akár szövegértési nehézségek,

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés

Vitán felül

A héten elkezdődött csapatunk disputa képzése, amit a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány szakértője, Kiss László tartott meg számunkra. A képzés felén már túl vagyunk, és úgy érezzük, ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy szeptembertől elindítsuk Toldon a gyerekek vitakultúrájának fejlesztését.

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés