Valamennyi bejegyzés

Léghajón

A tegnapi drámás foglalkozásról nem készült bejegyzés, mert nem sikerült jól, és picit még reflektáltunk rá. Egy következő fejezetet akartunk feldolgozni: A szerencsés falut. Nagyon kevés gyerekkel kezdtük a napot, és ők sem lelkesedtek a játékokért és a meséért. Próbáltunk

Címke: , , , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Labdagyár

Ma rendhagyóan indult a nap: a kézműves került előre, nemezlabdákat készítettünk a kultúr udvarán. A foglalkozást csak néhány gyerekkel kezdtük, olyan kevesen voltak, hogy nekünk is bőven jutott alapanyag, így mi is lelkesen nekiláttunk a labdagyúrásnak. Aztán lassan megérkeztek a

Címke: , , ,
Kategória: Bejegyzés

Legyen? Ne legyen?

Az előző két tábor tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy most a drámafoglalkozások sem kötelezőek, és inkább azokra a gyerekekre koncentrálunk, akik lelkesen és aktívan részt vesznek. Ma három gyerek volt velünk végig, és páran időnként becsatlakoztak egy-egy játék erejéig. Így

Címke: , , , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Meglepetés!

– Bácsi, hol tanult meg ilyen szépen félni? – Jaj, lelkem, hosszú sora van annak. – Hát tessék rövidre fogni. – A faluban, ahol születtem, az utolsó utca utolsó házában, a Csonk Leó nevű kocsmában, minden éjjel, fél 12 után

Címke: , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Csulánó lánya

Csulánó találkozott az ördöggel, megmentette a paraszt életét, lókolbászt és piros rózsaszálat lopott a vásárban, a csodahal teljesítette három kívánságát, kidobták a börtönből  (ebédidő előtt), és megszelídített egy csodálatosan szép paripát.  A gyerekek a novemberi tábor óta emlegetik Csulánót, úgy

Címke: , , , ,
Kategória: Bejegyzés