De minek? A szakértÅ‘k, a sajtó és a közvélemény is egyértelműen elutasÃtja Magyar Bálint tervezetét, ahogy ez számos helyen olvasható is: online újságokban (heti válasz, hvg, magyar nemzet, népszabadság, népszava), netes portálokon (diákkapu, edupress, origo), blogokban (ingyenebéd, pedagógusok szakszervezete).
Az emberek ritkán keresgélnek pályázatokat, aminek szerintem az a fÅ‘ oka, hogy nem bÃznak a sikerben, nem hisznek benne. Pedig vannak lehetÅ‘ségek, az interneten pedig könnyen meg lehet Å‘ket találni, arra gondoltam tehát, hogy ma utánanézek pár pedagógiai vonatkozásúnak, persze a teljesség igénye nélkül, és megosztom veletek, hátha hasznosnak vagy érdekesnek mutatkozik valamelyik néhányatoknak.
Május 18.-án a Civil Közösségek Házában évzáró ülését tartotta a Dyslexiás Gyermekekért Baranyában Egyesület, melynek az volt az érdekessége, hogy meghÃvottként részt vett rajta Adonyiné Gábori Mária, Di Blasio Barbara és Mrázik Julianna, a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének oktatói. Én, másodmagammal, mint érdeklÅ‘dÅ‘ hallgató voltam jelen. a kerekasztalbeszélgetésen. Az egyetem tanárai azért voltak jelen, mert a ez a civil szervezett felvette a Neveléstudományi Intézettel a kapcsolatot, azzal a céllal, hogy a jövÅ‘ben valamiféle együttműködés jöhessen létre, melynek várt hozománya a részképesség zavarokkal küszködÅ‘ gyermekek jobb helyzetbe kerülése lenne.
A ped2.hu két pécsi pedagógus hallgató blogja az oktatás elméletérÅ‘l és gyakorlatáról, eszközökrÅ‘l, módszerekrÅ‘l, hÃrekrÅ‘l, kötetlen stÃlusban.