Valamennyi bejegyzés

Titkos üzenet UV-fényben

Tartalmas nyáron vagyunk túl, amit a mai nap programkínálatával méltó módon sikerült megkoronáznunk. Még hátra van ugyan egy délelőtt, de az már inkább a búcsúzásé. Így ezzel a bejegyzéssel köszönünk el a 2018-as nyári táborainktól. Szombat van, óvoda hiányában mára terveztük

Címke: , , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Összecsurkáztuk…

Rengeteget társasozunk egész héten, ami annak is köszönhető, hogy nagyon sok új játékot kaptunk Tőletek a legutóbbi gyűjtéskor. Köszönjük! Abszolút favorit lett a Jógi, több tucatnyi partin vagyunk már túl. Nehezen hagyjuk abba – pedig még olvasni is kell benne

Címke: , , , ,
Kategória: Bejegyzés

Társasozunk

A tanév elején volt már egy sikeres gyűjtésünk – hála Nektek -, akkor könyvekre volt szükségünk, és nagyon is jól jöttek az év során, hiszen az egyik legizgalmasabb projektünk az olvasás megszerettetése volt. A tanév lassan a végéhez ér, de ez

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés

Társasjátékok hete

A kirándulás miatt pénteken nem volt nyitva a tanoda, így az aznapi gyerekeknek helyet kellett találni máskor, ami nem egyszerű feladat, ha klasszikus, tanulós hetet tartunk. Éppen ezért olyan alternatív megoldást kerestünk, ahol kifejezetten előny, hogy új csapatok jönnek létre,

Címke: , ,
Kategória: Bejegyzés

Társasjáték bemutató – Bog

A Kiwi kapcsán már leírtuk, hogy mi a célunk társasjátékok kiadásával, de most is kicsit messzebbről kell indulnunk. 2013-ban még elég komoly útkeresésben voltunk, senki nem hívott minket tanodának, mi sem nagyon tudtuk, mit miért csinálunk, egyszerűen csak akartuk. Ennek

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés

Társasjáték bemutató – Kiwi

Régóta érlelődött az ötlet és pár hete végül nekivágtunk. 2013 óta meghatározója tanodánknak a társasjátékozás, így talán nem is olyan meglepő, hogy társasjáték fejlesztésre adtuk a fejünket. Ráadásul már eddig is sokat teszteltem máshol megjelenő ötleteimet (Szitu, Űrcsempészek) a srácokkal

Címke: ,
Kategória: Bejegyzés