Tájékozódás a térképen

A természettudós projektek közt új fejezetet jelent a földrajzzal való ismerkedés. Az élővilággal foglalkozó projektjeinkben már valamelyest érintettük ezt a témát, és más feladatlapoknál is előkerült a tájékozódás problémája, a kontinensek, égtájak, vagy akár csak Told megkeresése nem mindig ment könnyen. Ezért úgy döntöttünk, az alapoktól indítunk: megismerjük az idekapcsolódó eszközöket, megtanuljuk használni őket, leolvasni és értelmezni adataikat. Ehhez a tartalmi hátteret a kontinensek, a világtérkép és Magyarország megismerése adta, erre fűztük fel a három foglalkozást is.

IMG_20160220_114232

Első alkalom – Európa országai, Magyarország nagytájai és városai

Projektünk a Google Earth segítségével a világűrből startolt, indulás előtt még vetettünk néhány pillantást bolygónkra, megcsodáltuk, hogy is néz ki ilyen messziről. Ezután Európában kötöttünk ki, ahol mindenki elfoglalhatott egy szimpatikus fekvésű országot. Akinek kedve támadt rá, a választott államába következő héten egyébként el is látogathatott – egy-egy feladatlap erejéig mindenképpen. Kontinensünk felfedezésének következő állomása ezután Magyarország volt, pontosabban hazánk nagytájai, melyek helyéről, néhány tulajdonságáról a dekorgumiból készült kicsinyített változataik összeillesztése közben beszélgettünk. Miután minden tájegység megtalálta a helyét, új földrajzos projektünk első alkalma azzal zárult, hogy elhelyeztünk néhány számunkra fontos várost a térképen.

IMG_20160219_152903

Második alkalom – Égtájak és térképek

Ezúttal a térképekkel, égtájakkal ismerkedtünk, egy domborzati, egy vízrajzi, egy csapadékkal és egy napsütéssel kapcsolatos adatokat tartalmazó Magyarország-térképet választottunk. Az első feladat során kettesével osztottuk be a gyerekeket, a csoportok iránytűket kaptak, és írtunk nekik egy hét-nyolc utasításból álló útmutatót (“Fordulj kelet felé, és lépj ötöt!”). Az utasításokat követve megtalálhatták a térképeket, amiket először egyénileg vagy párokban tanulmányoztunk (Mit jelentenek rajta a színek, jelölések?), majd egyesültünk, és közösen bemutattuk egymásnak a térképeket. Itt következett a térképek összekapcsolása, pl. a domborzati térképről leolvastuk, hol található hegység, majd a csapadékadatokat tartalmazó térképről leolvastuk, mennyit esik ott az eső egy évben. A tapasztalatainkat ezután naplóban rögzítettük, ez viszont már egyéni feladat volt. A feladatlap formájában kitöltött naplóban két választott térkép megbeszélt jellemzőit rögzítettük.

Harmadik alkalom – Kontinensek, projektzárás

Utolsó állomásként a földrészek és óceánok világát jártuk be. A kontinensek és vizek elhelyezkedését egy kirakós játék formájában fedeztük fel, közösen illesztettük egymáshoz a darabokat, melyeket ezután névvel is elláttunk. A puzzle darabok összeillesztése után egy rohangálós, interaktív játék következett, a földre külön “állomásokként” raktuk le a kirakós darabjait, és a gyerekek ide-oda futkosva keresték meg és foglalták el azt a kontinenst vagy óceánt, amit a kikiáltó mondott nekik. A foglalkozás második felében a projektzárásra is sor került. Kiscsoportos formában egy poszter méretű Magyarország- és egy világtérképet töltöttünk ki mindazzal, ami eddig a projektben előkerült, majd bemutattuk egymásnak, mire jutottunk. Zárásként még egy játék belefért: szemük becsukása után tudósainknak a titokban elvett puzzle darab nevét kellett kitalálniuk.

IMG_20160325_154841

Köztes alkalmak – Feladatlapok

A fenti személyes, csoportos foglalkozásokat kiegészítve több feladatlappal is készültünk. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a foglalkozásokon megismert információk mélyülését segítsük, másrészt előfordult olyan is, hogy valaki a foglalkozáson nem tudott részt venni, de a feladatlapot kitöltötte. Emiatt törekedtünk arra, hogy a feladatlapok a foglalkozásokon való részvétel nélkül is megérthetők legyenek. A feladatok összeállítása során eszközként használtuk fel a Google Mapst és a Google StreetView alkalmazást, mivel gyakran online, skype-on oldottuk meg azokat, ez remek választásnak bizonyult. Itt következnek a feladatlapok linkjei:

Értékelés

A projekt nagy sikere volt, hogy alapismeretek sok gyerekeknél készségszinten rögzültek (térképismeret, égtájak). Most alkalmaztuk először a természettudós foglalkozásokon a fentiekben bemutatott egyéni/páros készülést követő beszámolós, közösen megbeszélős módszert, úgy láttuk, ezt is érdemes továbbvinni. Távlati terveink közt szerepel ennek a projektnek a folytatása olyan formában, hogy a hangsúlyt a társadalomföldrajzra helyezzük.

Share This!

Hozzászólások

hozzászólás