Űrutazás

Magyarország és a Föld megismerése után úgy döntöttünk, hogy ideje kicsit távolabbra is utazni, nézzük meg, hogy milyen izgalmakat rejt számunkra a világűr. Szerencsére nem lőttünk mellé a témaválasztásban, a gyerekek és mi is nagyon élveztük ezt a kiruccanást, sok élménnyel és remélhetőleg nem kevés új információval térhettünk vissza.

1. alkalom – Utazás

Kezdésként, hogy kicsit felmérjük a gyerekek ismereteit, egy videó segítségével kerestük meg a helyünket a világűrben. A Földön, a Naprendszeren és a Tejútrendszeren keresztül az egész galaxist bejártuk. Képeket és egy valódi űrhajó modellt vizsgálva beszélgettünk az űrhajó egyes részeiről, funkcióiról, végül szkafanderbe bújva minden űrhajósunkról elkészült a legénységi tablóhoz szükséges fotó, mely mellé fontos, űrhajósoknak titulált tulajdonságok is felkerültek. A foglalkozás végét az űrhajónk kilövésével zártuk. 

2. alkalom – Élet az űrben

Másnap a legénység feladata a mindennapi boldogulás volt, nem hétköznapi körülmények között. Nagy segítségünkre volt Chris Hadfield, aki olyan praktikus dolgokat mutatott be nekünk, mint hogy hogyan eszünk, alszunk, mosunk kezet vagy éppenséggel hogyan sírunk az űrben. A gravitációról önmagában is sokat beszélgettünk, egy labda segítségével próbáltuk megmutatni, hogy miben más a mozgás a Földön és a világűrben. Kóstoltunk űrkaját: űrpacal és űrrántott hús mellett, gyümölcsök is érkeztek a fedélzetre (ehhez tubusos rágó, minden ízű cukorkák és egy kis fantázia volt segítségünkre), és azt is megtapasztaltuk a trambulinban néhány pillanatig, hogy milyen lehet súlytalannak lenni. Végezetül az űrhajóból kiszállva fontos kutatási adatokat gyűjtöttünk eddig ismeretlen bolygókon, így abba is beleláthattunk picit, milyen lehet szkafanderben dolgozni.

14182490_1250116391679985_274703838_n

Beolvasott_20160713

3. alkalom – A Naprendszer

A Naprendszer tüzetesebb vizsgálatára harmadik nap került sor. Egy alkalmazás segítségével először közösen beszélgettünk picit a bolygókról, holdakról, egyéb égi objektumokról, majd párokra oszlottunk és minden párosnak két feladata volt: egy táblázatba gyűjtsenek adatokat egy-egy bolygóról, valamint formázzák meg azt gyurmából. A legénység ezután ismét összeült, és így került sor az adatok ismertetésére és bolygók Nap körüli elhelyezésére. A legkitartóbbak a foglalkozás végén is maradtak velünk, egy tabletes alkalmazással (Solar system a neve) a bolygók és holdak mozgását, felszínét, szerkezetét vizsgáltuk. 

4. alkalom – Projektzárás

Az utolsó alkalommal igyekeztünk kicsit feleleveníteni közös utazásunk emlékeit. Újra megnéztük az első alkalmon vetített videót és egy puzzle formájában ismét elhelyeztük magunkat a világegyetemben. Kvízzel teszteltük a tudásunkat, nem is eredmény nélkül. Az ügyes megfejtők (tehát mindenki) holdkövet kaptak emlékül. De nem csak ismétlés volt, hoztunk egy-két újdonságot is. Egy látványos űrbeli jelenséget, a csillagködöt is megvizsgáltuk ezen az alkalmon, valamint mindenki kénye-kedve szerint elkészíthette rajzos és írásos formában a saját bolygóját. Születtek izgalmas helyek! Ki ne vágyna a Bulibolygóra, a Rázós halvilágba vagy az Ufóvilágba?

 

Az utazás végén pedig így nézett ki a táblánk: 

Hozzászólások

hozzászólás