Vissza a régi kerékvágásba – eltörlik Ausztriában a járványügyi korlátozásokat

people walking on sidewalks

Ausztriában visszaáll az élet a régi kerékvágásba – erősítette meg a hírt a kormány. Tájékoztatásuk alapján a döntéshez hosszú és logikus eljárás volt szükséges, amire óvatosan és kellő odafigyeléssel készültek. Karl Nehammer kancellár elmondása alapján a kórházi állapotokat megfigyelve hozták meg a döntés, hiszen észrevételeik alapján a kórházak már nincsenek olyan súlyos helyzetben, ami szükségessé tenné a korlátozásokat. A jelenlegi hullámban megjelent Omicron bár fertőzőbb, mint ezelőtti „társai”, viszont nem jár olyan következményekkel, hogy a fertőzöttek kórházi ellátásra szorulnának.

Ezért a kancellár a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy ez jó hírül szolgál a vendéglátó iparnak, a dolgozóknak és a vendégeknek egyaránt, hiszen az éttermek és a bárok nyitvatartása éjfél után is engedélyezett (hiszen eddig csak éjfélig dolgozhattak), illetve engedélyezik az éjszakai klubok működését is.

A megszűnő korlátozások megkönnyebbülést jelentenek mindenkinek

Karl Nehammer továbbá azt is kiemelte, hogy a lépésről-lépésre megszűnő korlátozások megkönnyebbülést jelenthetnek mindenkinek, hiszen eddig az éttermekbe való látogatás már oltás nélkül is engedélyezett – illetve a nem létfontosságú üzletekbe is, ahová eddig negatív teszttel lehetett bemenni. Márciusban ezek a korlátozások érvénytelenné válnak.

Wolfgang Mueckstein egészségügyi miniszter tájékoztatása alapján az Ausztriába való beutazás is kényelmesebb, hiszen az oltatlanok is átléphetik a határt, viszont negatív koronavírus-tesztre így is szükség lesz.

A sajtótájékoztatón az is szóba esett, hogy Ausztria mind a 9 tartománya eldöntheti önállóan, hogy ezeket a korlátozásokat betartja-e vagy sem, tehát minden maradhat a régi kerékvágásban, amennyiben ők azt szeretnék. Bécs például élt is a lehetőséggel, és továbbra sem engedi az oltatlanok étteremben való tartózkodását.

Mindeközben az a törvényjavaslat, miszerint kötelezővé kell tenni a védőoltást, a lakosság körében még mindig kérdés alatt áll, hogy elfogadják-e.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük