Olvasunk

Foglalkozásaink fontos alkotóeleme az olvasás, hiszen kiemelt fejlesztési terület minden szempontból. Szeretnénk, ha a tanodásaink jól tudnának olvasni és értenék is a szövegeket. Éppen ezért hétről hétre készülünk feladatokkal, melyekről azt gondoljuk, hogy hatnak erre a területre. Azt is régóta tudjuk, hogy a kulcs az olvasási motiváció, aminek kialakítását sokaknál onnan indítjuk, hogy próbáljuk eltüntetni a betűundort. Toldon többnyire nem a matek a mumus, inkább az olvasás. Mindezeket figyelembe véve különösen izgalmas az, ami az elmúlt hetekben elindult és kézzelfoghatóvá vált.

ágiolvas

Nyáron szerettünk volna beindítani egy olvasóklubot, amihez voltak ötleteink, szereztünk könyveket, csináltunk tagsági kártyákat is, egy-két gyerek vitt is el könyvet, aztán kicsit elhalt a dolog. A nyári pörgésben nem találtuk meg jól a helyét. Aztán elindult az év, az egyik lányról kiderült, hogy elolvasta a nála lévő könyvet, nyitott volt arra is, hogy újat válasszon, szóval valami mégis megmozdult. Próbáltunk bevonni újabb gyerekeket is, aztán egy váratlan ötlettől vezérelve egy foglalkozás végén társas, számítógépezés, kinti móka helyett közös olvasásba kezdtünk, ami hihetetlen élmény volt. Egyszerűen ültünk egymás mellett és ki-ki olvasta a maga könyvét. És azóta több ilyen helyzetet is sikerült megteremteni, legutóbb az egyik lány például jött szombaton plusz alkalomra és végig olvastak. Az a megállapodás, hogy olvasni bármikor fel lehet jönni, ha nem zavarják a többieket. Kíváncsian várjuk, mennyire élnek majd ezzel a lehetőséggel.

mátéolvas

Jelenleg hét gyereknél van könyv, ketten már a második regényt olvassák, egy valaki pedig a harmadikat. Kezd híre menni. Ez persze köszönhető annak is, hogy minden elolvasott könyvet egy teljesített kihívásnak tekintünk és kitűzővel jutalmazzuk, amit büszkén lehet viselni.

kitűzők

Hétről-hétre izgalommal várjuk, hogy mivel lepnek meg minket a gyerekek, ki csatlakozik váratlanul. Nem tudjuk, mennyire érthető, hogy milyen nagy dolog, hogy ennyien könyvet vesznek a kezükbe és olvasnak, de mi nagyon örülünk. Már azt tervezzük, hogy lesz idén “olvasás-hete”, amikor nem csinálunk semmi mást egész héten csak lapozgatunk, olvasgatunk, beszélgetünk. Jó lesz! Persze kellene még pár könyv, írtunk is egy listát és ha a kedves olvasók között akad olyan, aki meglepné a gyerekeket néhány kötettel, akkor ide kattintva olvashatóak a részletek, amik nagyon fontosak, hogy a pici helyünket jól használhassuk.

Köszönjük szépen és ha valakinek meghoztuk a kedvét egy könyvhöz, annak jó olvasást kívánunk!

melibüszke

Hozzászólások

hozzászólás

Címke:
Kategória: Bejegyzés