-
A fiatalok több mint 90 százaléka internetezik
Az NMHH kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel közölte: a 15 és 40 év közöttiek több mint 90 százaléka böngészi a világhálót, a 41 és 56 év közöttiek csaknem 80 százalékáról mondható ez el. Az internetes közönségmérési adatok alapján készült friss tanulmányból kiderült, hogy a 15 és 24 év közötti magyar lakosok 93,5 százaléka internetezik, és az internethasználatban az egyes korosztályok között továbbra is nagy a különbség. Az említett Z generáció mellett a 25 és 40 év közötti Y generáció, valamint a 41 és 56 év közötti X nemzedék 92,4, illetve 79,6 százalékban böngészi a világhálót, míg az 57-75 éves “baby boomereknek” csak 57,1 százaléka. Az ennél idősebbeknek csak 6 százaléka…
-
Mire jó egy ideiglenes e-mail cím?
Ma már igazán nem nehéz e-mail szolgáltatót találni, hiszen a néhány amerikai, globális vállalat mellett magyar cégek is nyújtanak ilyen szolgáltatást. De mi a helyzet akkor, ha nekünk kifejezetten csak egy ideiglenes e-mail cím kellene, melyet egy rövid használat után eldobnánk? Természetesen a fent említett szolgáltatók postafiókjai erre is felhasználhatók, de elsődlegesen nem ezért készültek. Emellett pedig, van sokkal jobb megoldás, hiszen az eldobható e-mail cím számít a megfelelő választásnak a célra. Miért lehet szükség egy ideiglenes e-mail címre? Hogy mikor jön jól egy ideiglenes e-mail cím, arra sok esetet fel lehet sorolni. A leggyakoribb, hogy valamilyen internetes szolgáltatást szeretnénk igénybe venni, amihez regisztrálni kell a saját postafiókunkkal. Ha ehhez…
-
Hat nyári finomság a meleg napokra
Igyekezzünk a nyári szezon alatt kihasználni, hogy annyi finomabbnál finomabb friss zöldséget és gyümölcsöt fogyaszthatunk. Amellett, hogy a szezonális ételek fogyasztása kevésbé terheli a gazdaságot, pénztárcánkat is kíméli, sőt, nyáron pedig még vitaminban is dús. Lásunk néhány tippet az egészséges nyári frissítőkre. Dinnyék és fűszernövények Mind a sárgadinnye, mind a görögdinnye isteni nyári falatnak számít főleg egy forró nyári napon. Akár önmagában fogyasztjuk, akár salátába csempésszük bele, esetleg smoothie-t készítünk belőle, mindenképp számtalan pozitív előnyét élvezhetjük. Nagyon jó hatással van az emésztésre, illetve segíti a súlyvesztést is. Csökkenti a rák kialakulásának esélyét, szabályozza a magas vérnyomást, illetve véd a szívbetegségek ellen. A nagy melegben sütkérezve, egy szelet dinnye elfogyasztásával feltölthetjük…
-
Hogyan semlegesítsük a stresszt természetes gyógymódokkal?
A stressz mindenki életének elkerülhetetlen része. A stressz bizonyos határokon belül teljesen egészséges, mert mozgósít és készen áll a mindennapi élet kihívásaival való megbirkózásra. Csak akkor válik problémává, ha nem engedjük ki rendszeresen, és krónikussá válik. A krónikus stressz megzavarhatja alvásunkat, de az immunrendszer, az emésztőrendszer, a reproduktív és a szív- és érrendszer működését is csökkenti. Ha nem figyeljük a stresszt, az hosszú távon károsíthatja egészségünket és jelentősen ronthatja életminőségünket. Szerencsére számos megfizethető módszer segíthet a stressz káros hatásainak ellensúlyozásában. Természetesen nem az a célunk, hogy teljesen megszabaduljunk a stressztől (ez elveszett csata lenne), hanem az, hogy megtaláljuk a módját annak minimalizálására és okos kezelésére. Íme, néhány stresszkezelési ötlet, amelyet…
-
Patkányirtás házilag – tippek és házi módszerek
A rágcsálók igazi problémává válhatnak, amikor megjelennek a lakásban, főleg, ha patkányokkal van dolgunk. Szerencsére néhány szokás kialakítása és néhány fontos tényező figyelembevétele segíthet távol tartani a rágcsálókat a háztól. Lezárni minden belépési pontot Az első lépés a rágcsálók bejutásának megakadályozása. Ehhez nagyon fontos, hogy a falakon, ajtókon, ablakokon található összes lehetséges repedést vagy lyukat lezárjuk. Fontos szem előtt tartani, hogy a rágcsálók nagyon könnyen bejuthatnak bármilyen repedésen vagy résen keresztül, még ha az nagyon kicsi is. A lakás alapos takarítása A patkányok szeretik a piszkot. Ezért a tiszta és megfelelően fertőtlenített ház távol tartja őket. Ehhez ajánlatos a padlót, a bútorokat és a szőnyegeket folyamatosan fertőtlenítőszerekkel tisztítani. Elrejteni az…
-
Tevékenységek és játékok 2 éves kortól
Miután a kicsi két éves lesz, látható és kézzelfogható intellektuális, fizikai, szociális és érzelmi változásokon megy keresztül. Ezek a változások lesznek a legfontosabbak, amelyek segítenek gyermekének megérteni a világot, új fogalmakat tanulni és új készségeket tanulni. A kicsi életének ebben a szakaszában kezd fejlődni a nyelv, a gyerekek kezdik felismerni, hogy függetlenek, és aktívan fedezik fel az őket körülvevő világot. Éppen ezért a 2 évesnél fiatalabb gyermekek számára készült oktatójátékok megfelelő módon ösztönzik őket és támogatják fejlődésüket. Ebben a cikkben összeállítottunk néhány ötletet, amelyek segítenek megosztani a boldog pillanatokat együtt, és megnézni, hogyan szerzi meg a kislány vagy a fiú új ismereteket és készségeket. Játékigény 2 éves gyereknek A második…
-
Ezért fogyaszd rendszeresen a cukkinit
Egyik igen kedvelt hazai zöldségünk, a cukkini, rendkívül változatos módokon készíthető el. Süthetjük, tölthetjük, grillezettjük, készíthetünk belőle krémet, levest, a felhasználási lehetőségek száma szinte végtelen. Bármelyik formáját is preferáljuk, fogyasszunk belőle annyit, amennyit csak tudunk. Nézzük meg, hogy miért is olyan egészséges és mivel érdemelte ki a „superfood” jelzőt. Harcol a rákos sejtek ellen és segít a fogyásban Kutatások kimutatták, hogy a cukkini rendszeres fogyasztásával, akár a daganatos betegségeket is meg lehet előzni. A zöldség részben segít a rákos sejtek kialakulásának megakadályozásában, másrész a már kialakult rákos sejtek elhalálozásában is, így mondhatjuk, hogy két fronton is küzd a betegség ellen. Amennyiben elégedetlenek vagyunk a testsúlyunkkal kapcsolatban, már nyúlhatunk is a…
-
Az Interspar akciók tovább folytatódnak
Az Interspar hétvégi szuperakciók, péntektől egészen vasárnapig, további kedvezményekkel jönnek, főleg élelmiszer és háztartási cikkek keretében, emellett a 7 szuperakció, hétfőtől szerdáig, egyéb árleszállításokat hoz. Ezekről pontos részleteket ismerhetünk meg az Interspar akciós újság aktuális kiadásából. A MySpar alkalmazás előnyei A Google Play, App Store vagy App Gallery-ből ingyenesen letölthető alkalmazás számtalan előnnyel jár a hűséges vásárlóknak: Születésnapunkon is meglepetéseket hoznak például egy 500 forintos kuponnal. Egyedi kedvezményekben részesülünk. Megnézhetünk minden aktuális akciót – ennek érdekében beállíthatjuk mobilunkat, hogy értesítsen minden, számunkra érdekes ajánlatról. Megmutatja a hozzánk legközelebb álló üzletet. Összeírhatjuk a vásárlólistát, hogy semmit ne hagyjunk ki, amelyet akár családtagjainkkal és barátainkkal is megoszthatunk. Áttekinthető a SPAR-ban készült pékáruk…
-
Mesterfogások a dátumokon az Excelben
Nagyon sok időt visz el az adatok felvitele – még ha tíz ujjal-, vakon gépelem be a kiinduló adatokat, akkor is. Hiába megy gyorsan a gépelés, ha közben pozicionálni is kell az aktív cellát. A bevitt adat dátum lesz? Speciális kezelés illeti a dátumokat az Excel táblázatkezelésben, nézzük. Mesterfogás a dátumok beviteléhez Ha helyesen viszed be a dátumot, akkor lehet vele számolni, a cella jobboldalához igazodva jelenik meg. Az adatok begépelése előtt látnod kell mi a teendő velük, s e szerint tervezd meg a bevitelt is. A dátum bevitelét így könnyítsd és gyorsítsd meg + legyen hibátlan a dátumok bevitele! Jelöld ki az adatokkal feltöltendő tartományt! Jól jöhet, ha az…
-
Egy Excel trükk a sorozatokhoz
Ebben a cikkben folytatjuk az Excel tippeinket. Amennyiben valamilyen matematikai összefüggés van a bevinni kívánt dátumok között, sorozatként vidd be. Pl.: egymást követő napokat (1 nap van a felvinni kívánt dátumok között), egymást követő hónapokat, munkanapokat, minden 5. naptári napot, stb. kevesebb lesz az elgépelés-, kisebb a gépelésnél adódó hiba előfordulása: a bevitel automatikusan zajlik, esélyt sem adva az elgépelésnek gyorsabb bevitel: csak egy-két dátumot kell bevinni, a sorozat többi eleme egyszerű manőverrel bevihető. A bevitt dátumok egymáshoz való viszonyát és hogy milyen logika szerint követik egymást, azt az Excel remekül értelmezi. Az így felfedett összefüggés szerint automatikusan kitölti a kijelölt tartományt, vagy az elhúzás útjába kerülő cellákat. Az…


























